
„Az igaznak emlékezete áldott, …” (Példabeszédek 10, 7.)
A Minden Kegyelem Istenének vigasztalását kívánom a gyászoló Család minden tagjának hittestvéri együttérzéssel: Dr. Dr. h. c. Huszár Pál Ref. Egyházunk nyugalmazott világi elnöke.

Szomorúan értesültem Nagytiszteletű úr haláláról. Tudom, milyen sokat jelentett Családjuknak, valamint a királyerdei gyülekezetnek is hűséges élete. Áldozatos szolgálatának lelki áldásait sokáig fogjuk szívünkben hordozni Egyházkerületünk közösségében. Ezúton fejezem ki részvétemet a családtagoknak, és kívánok sok erőt és türelmet a gyász terhének hordozásához.
Vigasztalásul legyen Jézus szava: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él:”(Jn.Ev.11,25.)
A halál a földön elválaszt, de Urunk szeretete új találkozásra támaszt fel bennünket a mennyben.
Budapest, 2021 november 16.
Őszinte együttérzéssel: Balog Zoltán püspök sk.
Magyarországi Református Egyház Zsinatának Lelkészi Elnöke

Megrendülten fogadtam a tragikus hírt a családot ért súlyos veszteségről.
Engedjék meg, hogy fájdalmukban osztozva Csepel Önkormányzata nevében kifejezzem őszinte részvétemet és együttérzésemet.
Sok lelki erőt és mielőbbi megnyugvást kívánok a családnak ebben az embert próbáló időszakban!
Budapest, 2021. november
Őszinte részvéttel, Borbély Lénárd polgármester

A feltámadott Krisztusban való hittel őszinte részvétünket fejezzük ki édesapjuk pótolhatatlan vesztesége kapcsán.
Édesapjuk emléke legyen áldott és Isten vigasztalja az egész családot.
Üdvözlettel:
Kiss-Fekete Judit
frakcióvezetői titkár
Kereszténydemokrata Néppárt
Országgyűlési Képviselőcsoportja
Összefogás 1956
Krisár Miklós alezredes
Megtisztelő volt számomra, hogy az 1956 Örökségének Megőrzéséért Egyesület alelnökeként, egyesületünk nevében én búcsúztathattam el, és feleségemmel, Eszterrel, a hozzátartozókkal, és a megjelent, szervezetek képviselőivel együtt kísérhettem, kísérhettük utolsó útjára. BÉKE PORAIRA.(Albert Ferenc)
https://www.facebook.com/gumiferi1241/

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem,
a hitet megtartottam:
végezetre eltétetett nékem
az igaszság koronája.“
(II. Tim. 4,7)
Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy
Chev. Nt. Kisérdi Dezső József
gyémántdiplomás református lelkipásztor,
a Szent Lázár Lovagrend tagja, a Szentpéteri Apródiskola alapítója,
Csepelért-Díjas önkormányzati képviselő,
2021. november 4-én, életének 86. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.
Búcsúztatása
2021. november 12-én pénteken 12 órakor
a kajászói református templomban kezdődik, majd
a kajászói református temetőben imaszolgálattal folytatódik,
végül a gyülekezeti teremben szeretetvendégséggel zárul.
A gyászoló család,
a nagymarosi és a csepel-királyerdői református gyülekezetek,
a Szent Lázár Lovagrend, a Szentpéteri Apródiskola Alapítvány,
Budapest-Csepel Önkormányzat Képviselőtestülete.
e-mail: kiserdii@gmail.com; csillagkiraly@gmail.com honlap: http://www.aprodiskola.hupont.hu/
ENCIKLOPÉDIKUS BIOGRÁFIA
Rev. K i s é r d i Dezső Dsc. 1936.06.12-én született Kajászószentpéteren. Elemi iskoláit Budapesten (ebből a 3. elemi évét a II. világháború miatt - nagyszüleihez menekülve a háborús fővárosból családjával - szülőfalujában, Kajászószentpéteren végezte. Kisgimnazistaként az általános iskola felső tagozatát Budapesten a Széchenyi István Gimnáziumban folytatta. Mivel közben családja Szekszárdra költözött , a 8. általános utolsó félévét ott végezte, majd a Bezerédi István Közgazdasági Gimnáziumba iratkozott, amelyikben már, mint technikumban végzett jeles eredménnyel. Ezt követően a Budapesti Teológiai Akadémiára nyert felvételt, ahol l954-196O között végezte tanulmányait és szerzett abszolutóriumot, majd segéd és beosztott, végül vezető lelkészi diplomát. 50 év elteltével, 2010-ben itt vehette át a Károly Gáspár Egyetem Hittudományi Arany Diplomáját (Diploma auro distinctus). Teológiai tanulmányai alatt az Eötvös Loránd Tudomány egyetem speciálkollégiumait, szociológiából és esztétikából is perfektuálta és beépítette hit- és teológiai ismeretvilágába. Ugyancsak elvégezte a felsőfokú klubvezetőképzőt, különös tekintettel a topográfiára (helytörténeti ismeretekre), amelyet jól tudott hasznosítani a TIT Kossuth Klub Helytörténeti Bizottságának a vezetőjeként. Továbbá közel két évtizeden át, hallgatója és előadója volt a Debreceni Doktorok Kollégiumának (Colloegium Doctororum).
Életpálya: segéd és beosztott lelkész (Dunavecse 1960-1962, Pécel 1962- l964); missziói-lelkész (Rétság, l964 – l967), vezető lelkész (Nagymaros- Visegrád l967 – 1981). Nagymarosi szolgálati helyén a törzsgyülekezetet nyaranta alkalomszerűen egészitették ki a Dunakanyarba látogató turisták és a nyaranta itt működő nagymarosi művésztelep lakói. Ezért a lelkészi szolgálat mellett családja eltartása érdekében mellékállást is vállalt, több éven át a FORTE- Film Műszaki Könyvtárában, műszaki dokumentátorként, és a referáló lapban a japán Fuji Fotó Film újdonságait ismertette fordítás útján.
Budapest- Királyerdő-Csillagtelep (1981-2OO6) 1941-ben alapított, élő hitéletű gyülekezet, amelynek vonzáskörzetében él további legalább 5000 ember, akik temetés, keresztelő, esküvők alkalmával jelentek meg a templomunkban. A gyülekezet vonzáskörzete a kerület határain is túlnyúlt.
Családja: 1960-ban feleségül veszi az akkor 19 éves Kaszó Ildikót, aki öt évtizeden keresztül odaadó hitvesként és áldozatos papnéként szolgál lelkipásztor férje oldalán, miközben gyógyszerész asszisztensként a váci patikában, majd szervezőmérnöki oklevelet szerezve a Veszprémi Vegyipari Egyetemen, először a váci FORTE Gyárban dolgozik, végül rokkant nyugdíjazásáig az Állami Pénzverőben. Kisérdi Dezső Józsefné Nagytiszteletü Asszony a legszélesebb cselekvőképességgel vesz részt az egyházközség szervezésében, bibliaköri és gyermekmissziójába, konfirmációi oktatásban, református lapokban cikkeket jelentetett meg az életében példaképnek tartott diakonissza testvérekről, és klenódiumok karbantartásáról). Szentföldi látogatást vállalva előkészítette lelkipásztor férje e területen később végzendő munkálkodását is. Nagytiszteletű Asszony életének 77. évében hunyt el, 2017. évi búcsúztatóján - a nyugdíjas éveiben szeretett és látogatott lovasi templomban - életútját méltató szolgálatot vállalt, Dr. Huszár Pál a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke is.
Leányunk, Kisérdi Imola Csilla Ph.D (Szegedi Tudomány Egyetem c. egyetemi docense, minisztériumi osztályvezető) 12 éves kora óta folyamatosan, nyugdíjba vonulásomig (1974-2006), az utolsó két évtizedben már kormányzati igazgatási felelős beosztásban, a közben szép sorban születő három gyermeke mellett is hűségesen ellátta a templomi kántori szolgálatot, sokáig hagyományos fújtatós harmóniumon, később már modern elektronikus szintetizátoron. Gyermekei: Imola (1990), Viola (1993), Virág (1999).
Fiúnk, KISÉRDI Dezső Péter (sz. 1970) a Károli Gáspár Egyetem Nagykőrösi Főiskola Karán végezte el hittanoktatói tanulmányait. Hittanoktatóként és mint a Szt. Lázár lovagrendi spirituálisa is, nagy segítője volt az egyházi liturgiának, minden szolgálati fokon. Gyermekei: Anna (2004) és Bulcsú (2007).
Magam pedig a Szentföldet kutatva, nyugállományba helyezésemtől, 2OO6-tól kezdve nyolcszor léptem át Jeruzsálem kapuit, négyszer utaztam Izraelbe, és bejártam egész Izraelt, ahol otthonosan mozogtam és közlekedtem.
Társadalmi missziója: közel 20 éven át vezette a Budapesti Ismeretterjesztő Társulat Budapest-hely és gyártörténeti szakcsoportját, vezető elnökként. Ezredfordulókor tagjaivá fogadta a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend, egyébként szabályos és Máltán bejegyzett lovagként, a protestáns lovagok rendi spirituálisának nevezte ki a máltai nagykancellár, melyet az izraeli El- Azaria ( Bethánia ) templomának Lázár sírját őrzői templomukban és Lázár kriptájában megerősítettek áldásukkal.
Alaptó elnöke a Lázár János Szentpéteri Apródiskola Alapítványnak, amely főleg Kárpátalját támogatta és segítette a szentföldi festészetet bemutató, Gölöncsérné Osvár Zsuzsa festő kiálltásainak a megrendezését Kisérdi Dezső Péter szakértő, gondos kiállításszervezésével.
Kitüntetések, elismerések: helytörténeti honismereti munkáért érdemérmet: Nagymaros-Visegrádon. Budapesten. (Pro Urbe,) Csepelért azaz Pro Csepel Országos Honismereti várospolitikai tevékenységért, várostörténeti, tevékenységéért, a budapesti Kossuth klub vezetésért kapott díjat, Budapestért (Pro Urbe).
Országos díjak: Ortutay Gyula emlékplakett (arany) Népfrontért Ezüst csillaggal (Munkaérdemrend ezüstjének felel meg). Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend tiszti és parancsnoki nagycsillaggal, Atarv máltai nagykancellár Allan Inovius pannon nagyperjel és Kovács Sándor honvéd vezérőrnagy adminisztrálta, átadta, illetve honunkba befogadta,
Külföldi díszláncok, érmek: Orosz Föld „Megkeresztelése” emlékérem, (ezredéves év fordulok Kijev központi székesegyház,) Hugenotta emléklánc. nagykereszttel mártír szimbólummal ( Svájci Lovagágazat) Baráti ajándék plakett Kuvaiti Egyetem delegátusától. Tel – Aviv-i „Alef, Jod, Ain.” számunkra fordított olvasás, gyakorlatunk szerinti rendre alakítottan ) Jeruzsálem látképével ékesített „Jótett helyébe jót soha ne várj” kabbala.
Irodalmi, szakmai, könyvészetmunkái: Szegény kapás álma ( vers Széchenyi Gimnázium „Szárnypróbálgatások, szerkesztette dr. Klenner Aladár c- lapjában ) Más versek a Tolnai-naplóban (Rovatvezető: Ónódy György ) A „hét gyülekezet”, „Eszkatológiai látások az Újszövetségben” (Diploma munkák) A karizmatikus gyülekezetek vonzása, Tánc jelentősége a kultuszi életben Afrikában (Debreceni Doktorok Kollégiuma. Interjúk és cikkek, interjúk, hozzászólások ) a különböző Honismereti Akadémián, kiállás az ipari tanulók honismereti, hazafiúi nevelése mellett, mert a munkásaink és a jövendő ifjúságuk veszélyesen egyoldalú és lapokba országos méretekben hazafiatlanok. még a többi hasonló politikai és világnézetű országokkal összevetve is. Saját művei ajánlatai elméleteihez: Lovagnemesítő Breviárium, ( Az év minden napjára, Lovagélet időszakonkénti lap ) Arisztokratika, Nekrók harca Akropóliáért, Gyógyító csokréta, Bibliai szociológia.
Misszió az ökumenébe ( lakott föld ) : Csehszlovákia, Jugoszlávia, Horvátország. Erdély, Románia, Hollandia Lengyelország, Lettország, Észtország, Szovjetunió, Ukrajna Görögország Bulgária Anglia ,Svájc, Törökország, Egyiptom, Ausztria, Olaszország, Belgium, Franciaország Németország, Nyugat és Kelet–Németország, Velence, USA/AmerikaiEgyesült-Államok,-Dél-Amerika,- Izrael-Jordánia-Palesztina ,
Köztörténelmi, megtisztelő szolgálatok: 1977-ben gróf Bethlen Dániel, a Bethlen család „doaenje” temetésén való szolgálat, aki életében lelkészének tartotta és ragaszkodott hozzá, hogy a Vas utcai kórházban is szolgáltassa ki neki az utolsó vacsorát, melynek keretében viszont Ő bethleni-papi nemességet szolgáltatott ki papjának, noha tudta, hogy úgy az érdi, mint a nemes páli ágon nemes ember volt, de azt mondta Bethlen gróf, hogy ez az a fajta nemesség, amely Gróf Bethlen Gábor erdélyi fejedelem rendelkezése okán, minden paróchus reformárus papnak kijár egészcsaládjával együtt, fennhatósági területén folytatólagosan. 2006-ban családja kérésére, Chev. Rev. Kisérdi Dezső Dsc, temette Chev. Kisérdi Dezső Péterrel Dr. Allan Inoviust a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend Pannónia nagyperjelét ( családja kérésére is és rendi kötelezettség folytán szintén ) Közben több híres keresztelőn és esküvőn voltak felkért ceremónusok ( Közöttük is pl. Kéri Kitty a Vígszínház vezető színésznőjének esketőiként, többnyire ezeket a szolgálatokat már Chev. Kisérdi Dezső Péterrel koncelebrálta, aki felsőfokú tanulmányait befejezte a Károli Gáspár hittudományi főiskolán. Közkívánatra egyébként is közel ezer szolgálatot kellett elvégezniük, végakarat és közkívánat okán. Budapest és az ország területén, sőt külföldön így az Egyesült Államokban is. De politikusok felett is közöttük Bölcskey György egykori országgyűlési képviselő felett is és legutóbb Kovács Sándor honvéd vezérőrnagy, 56 hőse temetésén is. Számtalan lovagtárs végtisztességi szolgálatával is megbízták őket azok családtagjai és rendjük, mint spirituálisokat.
Építkezés: a hathatós és egész családdal történő és igen áldozatos spirituális építkezés mellett felépítette hatalmas, fizikai személyes erőbedobással is, a nagymarosi korszerű dunaparti, emeletes új parókiát; korszerűsítette és toronyszerű, utcára nyiló bejárat és mozaikos ablakok kialakításával templommá varázsolta a Budapest-Csepel-Királyerdő addig kivülről családi háznak látszó gyülekezeti házát, az egyházközség saját telekkönyvi tulajdonát, amelyet annyi bérlés után végre megszerzett magának és annyi áldozat árán, melyet soha nem akart elveszíteni. Ahogy az izraeliek a zsinagógájukat, amely csak a saját telekkönyvi tulajdonuk lehet, nem lakhat máséban csak az Istenében. Megterveztette és megvalósítási közelségbe hozta Budapest-Csepel-Csillagtelepen az „Európa Szíve” Templomot ( a csepeli épületgyárral együttműködve) előre kész elemekből, melynek a megvalósítását fondorlatos és negatív erők sajnálatosan módom megakadályozták nyugállományba helyezése után.
Legyen szabad Isten sok valódi áldásával zárnom: egész szolgálatunk alatt Teremtőnk gyülekezetünk tagjait külön-külön megajándékozta hosszú életekkel. A sort Kukorica Mártonné nyitotta meg számunkra, aki harangozóként igen magas kort élt meg Nagymaroson. A hosszú életkort megért gyülekezeti szolgálattevők sorát Tóth Sándorné Margit gondnokasszony Csepel-Királyerdőből a Badacsonyi utcából (minden idők legáldottabb lelkű gondnokasszonya a szó nemes értelmében) látszik megkoronázni, 101. életévéhez közeledve. Végül is e sorok írója férfi létére maga sem panaszkodhat már eddig elért életkorára!
Legyen ez áldó válasz a törpeségből eredő szűklátókörűségekre, melyen Ő jóízűen kacag, mert ha az Isten azt akarja, akkor nagyon tud kacagni az emberi gyarlóságon…
A Károli Gáspár Egyetem Tanácsa 2020.09.17-én Chev. Rev. Kisérdi Dezsőnek adományozta a Diploma Diamandi Distinctus (gyémánt diploma oklevelet) is.
Lázár alapítványunk tisztelettel meghívja Önt és Szeretteit 2O15.12.O5.-én 15h-kor a Rózsák terei görögkatolikus templom (1074 Rózsák tere 9. sz.) közösségi termébe, (amely a parochiális területen, katakombaszerű alaksorban található) ünnepélyes ülésünkre.
Ezen az alkalmunkon fogunk
megemlékezni szívünk szeretetékbe hordozott:
néhai O r o s z I s t v á n r ó l
és
néhai Papp Irén asszonyról,
továbbá ugyanúgy
néhai Nagy Zsuzsannáról,
akiknek neveit "In memoriam" jegyzőkönyvünkben is megörökítettünk.
Ugyancsak ebből az alakalomból mutatjuk be az év minden napjára írt, szerkesztett és festői szépségében is tündöklő
"LOVAGNEMESÍTŐ BREVIÁRIUNUNKAT",
(író-koordinátor Chev. Rev. Kisérdi Dezső,szerkesztő Chev. Kisérdi D. Péter. szentföldi festményeivel ékesíti Gölöncsérné Osvár Zsuzsa, ahogy a Breviárium is a szentföldi lovaglátásmódra épül huszonegyedik századi optikán át nézve.)
Megtisztelő lesz számunkra, hogy Festőnőnktől látható lesz Chev. Kisérdi D. Péter rendezésében palettán néhány eredeti, amely a Breviáriumunkban is szerepel, továbbá egy Ramth-Gan ban készült "Hanucha fényei " még eddig be nem mutatott festmény. Ádventben ez nekünk is aktuális.
Eme ünnepi ülésünkön méltatjuk, és arany fokozatunkkal díjazzuk alapítványi festőnőnk Gölöncsérné Osvár Zsuzsa és szentföldi tíz éves jubileumát, melyet nemes társaságunkhoz csatlakozva szolgálatunkban töltött el, emelve annak fényét, színét és szentföldi hitelességét.
Közöljük, hogy a mi kedves résztvevőinket szamovár teával és süteménnyel vendégül látjuk. Apródjainknak Miklós napi ajándékkal kedveskedünk.
Ezennel köszönjük meg mindazok támogatását: Ft. Kruppa Levente esperes és Chev. dr. Szabó János főorvos és Nagy József urak, akik hathatósan hozzájárultak, hogy ez az ülés megtartassék.
Meghívásunkat megismételve, áldott karácsonyi ünnepeket is kívánva Kuratórium nevében, (akik jelen alkalommal megtalálják a módját annak, hogy időszerű kérdéseiket is megbeszéljék!) vagyok Atavis et Armis pro Nobile köszöntéssel:
(Chev. Rev. Kisérdi Dezső )
kuratóriumi elnök
2015
KATECHUMENEK A KÁRPÁTLAJAI
PALLÓ
EGYHÁZKÖZSÉGÉBEN
Nagytiszteletű Kovács Attila lelkipásztor így mutatta be Alapítványunknak szolgálati helyét:
Áldás, békesség!
A Pallói Református Egyházközség nevében hálásan köszönöm a megkeresést és a kapcsolatfelvételt.

Palló egy kis falu az ukrán-szlovák határ mellett, kb. 20 km-re a Tiszától és az ukrán-magyar határtól. A református gyülekezet az egyik legkisebb kárpátaljai református egyházunkban, kb 100-110 főt számlál. Vasárnaponként 15-25 fő látogatja az Istentiszteletet, de ünnepekkor többen vagyunk. Elmúlt vasárnap volt böjti úrvacsorai alkalmunk, és 28-an vettük magunkhoz az Úr Testét.
A lelkészi szolgálatot én látom el Pallóban, így jelenleg Palágykomoróc, Gálocs, Botfalva egyházközségeivel alkot társegyházközséget.
A pallói támogatott katechumenek (Institutio II.könyv 725.oldal) egy csoportja Húsvétkor.
Köszöntéssel:
A Kuratórium részére.
M E G H Í V Ó
Szeretettel várjuk és hívjuk Babály Éva önálló, bemutatkozó kiállításának megnyitójára
a Vágó Pál Helytörténeti Gyűjteménybe
2014. február 23.-án 16 órai kezdettel.

„Mint levegőt tüdőmből, úgy szeretnék kiadni belülről minden emléket, minden érzést, mi a szenvedésről szólt e pokoli úton. Ám nem egyszerre – részleteiben, elaprózva, hogy sokáig emlékezzem rá és soha ne feledhessem, minek köszönhetem a tudást és tapasztalatot, mellyel jövőmet alapoztam meg. „
/Babály Éva Gigi
eva.babaly@gmail.com/
A kiállítást megnyitja: Lovag Chev. Kisérdi Dezső Péter művészeti menedzser
Közreműködik: Réz Lóránt orgonaművész
5130 Jászapáti, István király út 23.
email: japatimuvhaz@invitel.hu
telefonszám: (+36(57)441-071
A kiállítás megtekinthető március végéig.
TISZTELT ÜNNEPLŐK, EMLÉKEZŐK, KEDVES VENDÉGEINK!
A Lázár János Szentpéteri Apródiskola Kh. Alapítvány tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2013 december 22-én 14h órai kezdettel, advent negyedik vasárnapi alkalmára.

Bp. VII. kerület Damjanich J. u. 50.
Kis Regnum Marianum Templom
A rendezvény címe:
„Betlehem fénylő csillaga”
Megtekinthető kiállításunk keretében:
Válogatás Osvár Zsuzsanna szentföldi olaj festményeiből és új alkotásának bemutatása: „Lepkék és Betük” címmel.
Babály Éva: grafikák, akvarellek és decoupage.
Kondor Ferenc és neje: karácsonyfadíszek és ujj-bábok.
Elhangzik megemlékezés néhai Chev. Pater Bede Istvánról és President Dr. Csukai Bölcsei Györgyről.
A közelgő karácsonyra csíksomlyói betlehemezéssel, ökumenikus káptalani Lord's Supperrel készülünk.
Minden testvérünknek, barátunknak, lovagtársunknak
ÁLDOTT BÉKÉS KARÁCSONYT és
BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT
kívánunk.
Budapest, 2013. december 20.
Chev. Dth. Kisérdi Dezső sk. és Ducz László kurátor
M E G H Í V Ó
/Bp. V. Ker. Vármegyeház u. 13. I. em.
Ruszin gombot kérjük megnyomni!/
Programok:
Chev. Donáth Lehel háznagy Chev. Rev. Kisérdi Dezső dipl. auro distinctus
Chev. Kisérdi Dezső Péter

Dálnoki Református templom a Dósa család ősi székében
2012.02.18-án szombaton 15 órai kezdettel
A Nemzetiségek Háza Ruszin Tagozata
/Bp. V.ker. Vármegyeház u. 13. I.em "Ruszin gombot kérjük megnyomni!/
"AZ ÉGIG ÉRŐ SZENT HEGYEK" C. kiállításra
Osvár Zsuzsa
festményeiből,
képzőművészeti tanulmányai befejezése 40. évfordulója és sorsfordulója alkalmából.
Alapítványunk és annak elnöksége Pallóné dr. Kisérdi Imolát Ph.D., áldozatos szponzorunkat, jelentős szolgálati előrelépése és életfordulóján fogjuk köszönteni a Festőnő által készített portréval, egyben így szeretnénk kifejezni tiszteletünket.
A farsangunkon megnyitót mond Chev. Rev. Kisérdi Dezső Dsc., elnök. A kiállítást rendezi Chev. Jr. Kisérdi Dezső. Közreműködnek: Palló Virág gordonkán és Kisérdi Anna gyermekrajzaival. A vendéglátásban az Apródok segédkeznek, az ünnepség asztalát megterítjük.
Meghívásunkat megismételve, várjuk kedves Mindnyájukat.
Bp, 2012.02.08-án.
Chev. Donáth Lehel s.k. háznagy
M E G H Í V Ó
A Nemzetiségek Háza Ruszin Tagozata
(Bp.V.Ker.Vármegyeház u.13.)
2011.06.11.-én 15
órai kezdettel tisztelettel meghívja Önt, kedves Családjával
és Barátaival együtt
Osvár Zsuzsanna
festményeiből a

"A boldogságok hegyei" c. kiállításra.
Ennek a rendezvénynek a keretében kerül sor: a kiválló belsőépítész és
építészmérnök néhai Szentes Ödön művésznő álatal készített
portréjának átadására is. A kiállítást Chev. Kisérdi Dezső a Lázár János
KHA Kuratóriumának elnöke nyitja meg. Ezt követően a vendéglátásban
Apródiskolásaink is segédkeznek. Meghívásunkat a közeli Pünkösd
fénykörében a sacralitásra is figyelmet fordítva tartjuk, a tárlatunkat
Chev. Kisérdi Dezső Péter rendezésében tekintheti meg az érdeklődő
közönség.
Budapest, 2011.05.23-án.
Chev. Donáth Lehel s. k.
háznagy

Csontos Jolán
fotóművész/Sárospatak,1946.11.18/
elhunyt 2011.04.08.-án.
Szótlanul itt hagytál, tudjuk már mindnyájan,szeretteid,rokonaid és kollégáid. A távozásod fájdalmas hiányát pótolni nem tudjuk,de az örök útkeresésedre fájón szerető szívvel veszünk részt néma hívásodra:
2011.április 22-én 13 órakor
az Újköztemető 3. sz. ravatalozójában Lovagrendünk és Apródiskolánk apostoli rendje szerint.
Minden részvét nyilvánítást várja:
Gazdag Győző gyozo@gazdaggyozo.hu
A Csontos Jolán életmű-kiállítás részleteiről az alapítvány elérhetőségein lehet érdeklődni, ahogy a temetésen bejelentésre került:
A kuratórium tagjai nevében áldott Húsvétot kívánunk minden támogatónknak!
NAGYPÉNTEK
Máté Evangéliuma, 27. fejezet, 46-50
Lukács Evangéliuma, 23.fejezet 44-45
János Evangéliuma, 19. fejezet, 38-40
Lukács Evangéliuma, 24. fejezet, 3-5
Jézus Krisztus kilehelte lelkét. Ez botránykő, blaszfémia, bolondság az akkori és a mai világ számára. Akik mesehősökben, szupersztárokban, álló csillagokban tudnak gondolkozni immanens módon. Az Isten transzcendenciája pedig éppen a kicsinnyé tétel, hogy abba a nagyságrendbe tudja helyezni a megváltás művét, ahol az igazán rászorultak vannak. A teremtés óta és a mai napig Isten lelke folyamatosan ápol bennünket. Látja az emberek művét is, amit alkotnak és Atyai szeretettel int: ne helyezzük magunkat a Bíró szerepébe, és ez legyen figyelmeztetés is nekünk, az ítélet az ő dolga személyesen velünk. A halál pillanatában azonnal az Ő színe látásában részesülünk. Jézus Krisztus földi halála éppen ennek a számunkra még nem látható képnek a negatív kiábrázolódása a "sötétkamra pillanatai".
Az életet a mi szempontunkból egy hosszú emberi sorként lehet leírni egy láncolatnak. A sorban állás közben mindenki érdeklődik vajon mi történik az előttünk járókkal vannak, akik bölcsességet merítenek ők a világosságra igyekvők, és vannak akik csak felszínesen kívánnak tájékozódni ők elmerülnek a mindennapok kicsinyes küzdelmeiben. Többen közben rémhíreket terjesztenek, pánikot keltenek: nincs Isten, nincs kiben bízni egyszer élünk, itt a világ vége mások azonban hisznek előttünk is jártak utánunk is jönnek. Az emberiség fényes korszakait ez a hitben járás és türelem segítette felemelkedéshez." Én majd helyet készítek a számotokra. Ne nyugtalankodjatok!"
Arimathiabeli József leemelteti a testet és Nikodémus eltemetteti. Az élő a halottak közé kerül. Kérdés itt az, mennyire maradnak élők a mi szívünkben a halottaink és kit fogunk keresni, ha rájuk gondolunk, sajnálattal a halottat, vagy hittel az élőt. Ebben van az a kulcs a "pozitív kép", amit Isten ad a kezünkbe Jézus Krisztus által és ama napon majd velünk is közli hírnökei által:
Miért keresitek a halottak között az élőt?
Az Úr így adja ezt az Örömhírt, Evangéliumot a Ti számotokra is vigasztalásul Nagypéntek napján.
L O V A G É L E T
2010 KARÁCSONYI SZÁM
Először is úgy Szerkesztőségünk, mint Apródjaink, nevében tisztelettel köszöntjük Olvasónkat és áldott karácsonyt és eredményekben gazdag 2O11-es esztendőt kívánunk Önöknek. Elkötelezettségünket ebben az évben, mint eleddig Hazánk és a Biblia Földje közötti kapcsolat ápolása motiválta. Így készült el Chev. Kisérdi Dezső munkája a Biblia szociológiája I. Könyve, amely az Ószövetséget dolgozza fel ( Károlyi Gáspár biblikus indoklású metodikáját is alkalmazva ) Biblia szociológiai szempontok szerint. Ma itt technikai okok miatt a könyv tartalmának bemutatására van módunk a jövőben az azt igénylők az egész munkát megkaphatják Alapítványunk gondozásában.. Az írás tárgyalja:
A Biblia vallását,mint eszközt Isten igazságosságának a híradásában. Bemutatja Isten főszereplő az ember megváltásának drámájában. A Biblia az Emberiségnek szóló alapirat. A Bibliában az emberi csoportok, közösségek megmagasztosulhatnak. A Biblia támasz és talpkő az élet ismeretlen vertikumaiban. A bibliai ember ádáz harcot folytat az életbemaradás Istenéért. Vérség és lelkiség küzdelme a társas életben. A munka és jogos birtoklás becsülete A kultusz szerepe az élet megszervezésében. A bibliai vallás szerepe az emberek civilizálódásában. Népek és istenek egymás ítélőszéke előtt. Naiv igény isten nélküli államalakulat létrehozására. Erőszakszervezet létrehozása. A nép megerőszakolja önmagát. Isten nélküli felsőbbség működésben. Bálványok kora. A népek kohóba kerülése. Próféták a társadalmi igazságosság szolgálatában. A bibliai vallás hatásfoka a száműzetés körülményei között. A Tóra megszületése. Prófétátlanított társadalmi élet. A Messiás utáni olthatatlan vágyakozás.
Itt kívánjuk megjegyezni azt, hogyha a XIX századdal kezdődött és XX. században folytatódott legújabb kori igen ádáz és intézményes valláskritikának, ha valami kivetítődő haszna volt, akkor az az, hogy az egyházat és vallást kihozta az önmagáért való filozofálás világából a társadalmi térbe. A francia szociológusok éppen ezért azt mondják, hogy a legutóbbi időkben egyetlen világméretű institúció sem változott annyit mint a vallás az Egyház. Ennek szolgálatába állítottuk mi is szellemi, spirituális és helytörténeti kutatásainkat és azok alkalmazását a személyiségfejlesztés szolgálatában. Lelki otthonunkat mindig a Názáreti József (Magyarul: V i r á g l a k i József) názáreti tisztes otthonának és műhelyének a légkörében tudjuk és éljük, ahol a szülők: József és Mária a Fiukkal éltek együtt, amíg az meg nem kezdette tanítói működését, amely krisztusi magaslatra emelte. Alapítványunk (Lázár János Szentpéteri Apródiskola KHA) kiváltképpen való megbízottjának tekinti magát e családi ház (Názáreti József) kő relikviáinak az őrzésében,melyet mostani, a Nemzetiségek Házában tartott „Karácsonyváró" szeretetvendégség és kiállítás keretében láthatnak is a jelenlévők, azokkal a klenódiumokkal együtt, amelyek a családi úrvacsorázást tudták világviszonylatban eucharisztia világszínvonalára emelni, hogy érette, érettünk Jézus Krisztus megjárta a „Diadolos Stacio" véres állomásait.
Lassan egy évtizede annak, hogy O s v á r Zsuzsa képzőművészeti, festői tehetségét az Alapítvány célkitűzései a „Genius Loci" (Hely Szelleme, /szenthelyek spiritualitása megjelenítése) szolgálatába állította. A Művésznőről tudni lehet, hogy a XX. század. második félidejének kezdete táján Mezőkövesden látta meg a napvilágot, jobb módú cívis polgári családban. Mezőkövesdiek született forma, szín motívum világáról nem kell külön szólnom, ebben a Teremtővel vannak ők különös kapcsolatban.,amit Ő sem nélkülöz Egész kis leányként szüleivel ( Édesapja néhai Osvár József a Mezőgazdasági Könyvkiadó megbecsült műszaki szerkesztője volt) Budapestre Zuglóba költöznek az Erzsébet Királyné útra. Az ottani általános iskolában, rajztanárnője, hamar felismerte tehetségét, rajzait mintául állította ki osztálytársai elé. De szeles látókörű édesapja is odafigyelt leányára és amikor már lehetett a Dési Huber (A kiváló Korga György mester is fémjelezte) Szabadiskolába íratja be, ekkor már kedvére rajzol, fest, kerámiázik., majd iskolái elvégzése után a mindennapi kenyérért folytatott harc az INTRANZMANS, akkor híres, neves tervezői vállalthoz szólítja , a megszerzett szaktudásának megfelelően, részlettervezőként dolgozik.( ám ez a tanultsága sem lesz mellékes későbbi piktúrájában ). Itt ismerkedik meg későbbi férjével az elektromérnök Gölöncsér Gyulával, akivel házasságra lépnek és két gyermekkel áldja meg az Isten őket, akik azóta már önálló építő tervezők, kivitelezők elismerten magas minősítéssel. Osvár Zsuzsa családanyai hivatását teljesíteni vélve, az elmúlt évtizedben újból műterme foglya lett, Budapesten és a Börzsöny hegyei között. De a Corvinus Egyetemen is helytáll az adminisztrációban, melyet a legkiválóbbaknak járó oklevéllel ismer el a Dékáni Hivatal.. (Itt kívánom megjegyezni, hogy ennek az Egyetemnek Vámház térhez csatlakozó Közraktár utcai monumentális, legújabb főépületének építését éppen a művésznő fia a kiváló Gölöncsér Szabolcs vezényelte le, Leánya,Zsuzsa az ugyancsak jó felkészültségű építőmérnöknő, mindketten a jó térlátás karizmatikus megáldottai édesanyjuktól eredeztethetően, édesapjuktól a magas szintű matematikai tudásé. Fiatal Zsuzsa a hasonló kvalitású párjával Balázzsal, kiváló segítői édesanyjuknak, a festéshez szükséges technikai munkálatokban, annak adminisztrációjában Láthatjuk kiterjedt tanulmányi útjai .anyagi alapjait jórészt, az Alapítvány támogatása mellett, maga teremti elő és azt festészete kiteljesítésere használja. Tanulmányi útjait csak a legutóbbiakat vesszük számba célkitűzésükkel:
Ausztria/Bécs-Képzőművészeti Akadémia, Olaszország/Velencei Biennálé, Uzsgorod /Ungvár/ Görögkeleti és görög katolikus szakrális festészet rokonvonásainak tanulmányozása.,különös tekintettel a fehér és kék színhatásra. Jeruzsálem, Jerikó, Bethánia, Bethlehem , Haifa, és különösen Názárét -Angyali üdvözlet (Anunciacio ) templom ,mint a XX. századi krisztusi festészet világgalériája, ami a külső templomhajót illeti. Itt egy formailag, világnézetileg letisztult,festőasszony egyszerűen nagyszerű festészete szenvedélyesen keresi és találja meg azt a talajt, ahova mély gyökereit leeresztheti, mint a fenyőfa (karácsony táján igen aktuális, vagy talán azért is ez a választott ünnepi fa, mert meg van a harmóniája?!) e fáról mondják, hogy amilyen a kimagaslása az ég felé olyan a gyökérmélysége.
Most pedig. A Kánaán igézetében ( Menjünk el Betlehembe. Betlehem. (Béth-Lehm/Kenyérháza, araboknál Béth-Lham húsháza) (Bibliai értelmezés szerint, Egyik festmény megmutatja azt az erődítmény szerű épületet, (finom festőiséggel, azért szelídítve, a tervezői mesterségbeli tudást jól leplezve )) ahogy a Jászol térről betekintve első pillantásra látszik (két templomot és három kolostort fog össze, míg meglátjuk a nagykapun bejáratként kb. 13O cm magasságú piciny ajtócskát, ahova csak nagy alázattal meghajolva lehet bejutni,( A hagyomány azt tartja, hogy a mamelukok kevélysége ellen készült, akik harci szekérrel akartak volt behatolni ) ha a látogató a születés barlangjához be akar jutni, hogy megtekintse azt a csillagot, mely egy körkörös nyitányon át utal a mélyben található egykori barlangra, amelyben az első karácsonykor a kis Jézus megszületett. Felette fent a templom szentélye van, baloldalt a nagy konstantini oszlopsor korinthoszi oszlopfőkkel „ Te Bethlehem Judának földje semmiképpen sem vagy legkisebb Juda fejedelmi városai között, mert belőled fog megszületni a Megváltó, aki legelteti az én népemet, Izraelt. Most egy változattal a kiállítás rendezőjének szisztémája szerint, elindult egykor Bethlehembe Tankréd a híres lovag (Madách I. az Ember Tragédiája VII. színében őt emeli ki a lovagok példaképének, ez a normann ember a szép velencei kikötőben az azúr kék ég alatt behajózott elindult a nagy útjára ( 1O94 -11O4 között Názáret lovag kormányzója volt ) „ Ez az a lovag, akit állitál fárosz gyanánt, tenger hullámain „ (Madách) Itt foglaltuk egybe Betlehemet és Názáretet. Nekünk pedig e kiállitás állítatott, hogy a mindent befedő fehér puha takarós téli világ felett ide idézze a judeai dombok mögé rejtett Bethlehemet. És a rózsaszin futórózsákkal diszített szépséges Galileában Názáretet, ahova Tankréd elindult Megváltót keresni, festő pedig azért, hogy szivé zárja és onnan kivetitse nekünk, alkalmat is adva a szeretetvendégségre. Kr. pedig néz az új bensőséges ( osvári) ikongráfiában, mindig arra aki azt igényli, szelid ám méltó módon glórás inkognitójában, mindig reánk néz akik már annyi Osvár kiállitáson az elmúlt évtizedben, jelen lehettünk, mint az Ő Szent Családjának meghivott vendégei .
Most pedig ezt a legújabb legújabba kiállitást a NEMZETISÉGEK HÁZA RUSZIN TAGOZATA, HÁZNAGYA és a LÁZÁR JÁNOS SZENTPÉTERI APRÓDISKOLA KURATÓRIUMA NEVÉBEN, A KIÁLLITÁS RENDEZŐJE NEVÉBEN, tisztelettel megnyitom.
ARTE et MARTE DIMICANDUM PRO PUERIS
Az ünnepi jókivánságokat megismételve köszönjük meg a kiállitás Rendezőjének és az Apródoknak a kiváló munkáját, kedves mindannyiuknak a szives megjelenést.
Közöljük még, hogy évi rendes közgyülésünk:
2O1O.12.21.-én d.u 14 órakkor lesz 1213 Budapest-Királyerdő, Szt.István u.321.-ben lesz.
Következő számunkat 2O11 húsvéti ünnepkörben tervezzük megjelentetni.
MEGHÍVÓ
A Nemzetiségek Háza Ruszin Tagozata 2010. december 18-án 15 órakor (V. Budapest, Vármegye u. 13.) tisztelettel meghívja Önt és kedves családtagjait,barátait,aTagozat „Karácsonyváró" szeretetvendégségére, melynek keretében:
Osvár Zsuzsa festményeiből „A kánaán igézetében" (Menjünk el Betlehembe!)
elnevezésű kiállítását tekinthetik meg a jelenlévők, Chev. Kisérdi Dezső, Péter rendezésében. A tárlatot Chev. Kisérdi Dezső, diploma auro distinctus, a kuratórium elnöke nyitja meg, aki e témakörben írt munkájára: a „Biblia szociológiájára" is felhívja a figyelmet. Karácsonyi műsorral és a vendéglátással a Lázár János Szentpéteri Apródiskola KHA szolgál.
(Érkezéskor a bejárati kapun a ruszin gombot szíveskedjenek megnyomni.)
Budapest, 2010. december hó 7-én
Chev. Donáth Lehel sk.
háznagy
H I R D E T M É N Y
Az L.J.SZ. APRÓDISKOLA KH. ALAPÍTVÁNY
(www.aprodiskola.hupont.hu)
2010.09.18-án szombaton hajókirándulást tervez
a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény szervezésében.
A hajó indulásának időpontja 10h-kor a Vigadó téri Hajóállomáson. Érkezés várható körülbelüli időpontja 14h-kor. A rendezvény zártkörű, meghívásos. A tanulók jutalomként, ingyenesen kapják tanári ajánlással!
Útvonal: Vigadó tér - Kvassay zsilip - Ráckeve - Szabadkikötő.
Behajózás kezdete, találkozás az Alapítvány kísérőivel (Vezető Chv.Lovag Jr. Kisérdi Dezső) Vigadó tér 9.30h-kor.
A hajókirándulás folyamán ZÉMANN ISTVÁNN a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója előadást tart a Szabadkikötő történetéről.
Az Alapítvány tanulmányi jellege érdekében minden résztvevőt kérünk, hogy egy rövid értekezést készítsen egy magyar kereskedelmi illetve hadihajóról és ezt hozza magával!
További célunk, hogy a Kazinczy Ferenc Értékközvetítő és Képességfejlesztő Ált. Iskolával (Bp XXI. ker. Vágóhíd u. www.kfai.hu ) együttműködve minden hónapban előadásokat (lovagias élet, euroetika), kiállításokat (festészet), és tanulmányi kirándulásokat (hungarikum) szervezzünk. És a 2010/11 tanév végén az együtt működő diákokat ösztöndíjba részesíteni!
Atavis et armis pro Pueris pro Nobilis
Az Alapítvány Kuratóriuma
Chev.Rev. Kisérdi Dezső Csepelért-díjas polgár
LOVAGÉLET
MARAN ATHA" /I.Kor. 16,22/
Amikor útjára bocsátjuk húsvéti köszöntőnket apródjaink nevében, akik szeretnének velünk nemesedni, megkérdeztük tapasztalt idős, sokat próbált lovagjainkat a történelmi időkben való jelenvalóságukról. Voltak, akik optimistának vallották magukat hozzátéve, hogy akkor viszont nem sok meglepetés éri az ilyen embert, mert mindenben reménytelit lát. Van benne igazság. Mások klasszikus formulát vázoltak fel fiataljainknak, miszerint életünk, helyzetünk, köztudatunk túljutott minden reményteli állapoton, nevezetesen anómiáról, anarchiáról illetve kháoszról nyilatkoztak. Az elsőnél a belső emberi szétesettségről van szó, orvoslása igen nehézkes sok egyéni és közösségi tragédia kíséri. Az anarchia állapota, már társadalmi kiterjedettségű és igen nehezen rendezhető, de még van remény, ami a kháosz esetében nincs illetve csak akkor volt, amikor Isten nekilátott a világ teremtésének.
Tovább faggattuk nagy élettapasztalatú lovagjainkat, hogy akkor mi most hol tartunk?
Sajnos arról nyilatkoztak, hogy az anarchia állapotát már meghaladtuk. Mi most a mi káptalanunkban, olyan meditációban vagyunk, mely szerint Lázár „őslovag" testvérünk már a rothadás állapotában volt, amikor ebből a korrupt körülményéből feltámasztotta a nem sokkal később Feltámadó, aki megmutatta húsvétkor az örök optimizmus fehér leplű méltóságát. Talán jó, hogy 2010 tavaszán kérdezősködtek apródjaink, köszönjük fáradozásaikat és bölcs lovagjaink szíves és tanulságos válaszait. Így kívánunk reményteli húsvétot.
Jelentjük továbbá, hogy Rendünk római katolikus spirituálisát Chev. Bede Istvánt XVI. Benedek pápa, aranymiséje és lázár-lovagi hűsége elismeréséül főpásztori leirattal tisztelte meg. Imé a lovagpapi hűség bizonysága hova eljuthat! Mi is köszöntjük Őt: „Pap vagy Te a Melkisédek rendje szerint" (Héber levél 7.17) Nagy örömünkre szolgált, hogy e szép alkalomból Osvár Zsuzsa szentföldi tárgyú festményeit is rendelkezésünkre bocsátotta, Chev Jr. Kisérdi Dezső rendezésében.
Nagy örömünkre szolgált még, hogy dáma Sz. Kis Margit és lovag Harabovszky Mihály a szép tavaszba öltözött Málta szigetén nyerte el előléptetését. Itt jegyezzük meg, Rendünk kezdeti időszakában Máltáról jött el a nagykancellár hazánkba lovagokat avatni, újabban már ennek fordítottjára is van példa. Igaza van az írásnak, az alkalmat áron is megvegyétek, mert az idők gonoszak. Hogy ez így is történhetett, abban jelentős része van Chev. Vitéz Török Ádám nagyperjel Őexellenciájának és dáma Dr. Kosza Ida Grand Hospitalernek. Rendünk egyesületi kötelezettsége is, hogy a különböző történelmi és fölrajzi helyen dámaságot és lovagságot nyerteket összefogja és további nemesedésüket elősegítse. Mi is azt magyarázzuk apródjainknak, hogy noha emberi természetünk nyűgségeit kell hordoznunk, melyet a zsidó-keresztyén hit eredendő bűnnel jelöl, azonban az ilyen lelkiségű szervezetek, mint a mieink is sokat csiszolhat, nemesíthet rajta.
Elmondottuk apródjainknak, hogy felnőtt Rendünk áprilisban közgyűlést tart. Ígértük, a későbbiekben ilyen alkalmon is módot találunk, hogy küldöttségünk tapasztalatszerzés képen rész vehessen.
Hírleveles húsvéti köszöntőnket ezennel lezárjuk, de ígérjük, hogy a jövendőben is jelentkezni fogunk sorainkkal. Tisztelettel küldünk csekket, ahogy azt többen kérték is, hogy nemes munkánkat támogassák, illetve adószámunkat az 1% megajánlása érdekében. Minden szerény adománynak örülünk, hívjuk és várjuk támogatóinkat rendezvényeinkre, vendéglátásainkra, kirándulásainkra szeretteikkel, barátaikkal egyetemben.
Áldott húsvéti ünnepeket kívánva és ATAVIS et ARMIS pro PUERIS köszöntéssel:Budapest, 2010.03.30.
Chev. Rev.Bede István Chev. Rev. Kisérdi Dezső
spirituálisok az alapítvány kuratóriuma által hitelesítve.
A Lázár János Apródiskola KHA betlehemesei karácsonykor felkeresik Csepel ismert legidősebb polgárait, közöttük a csaknem 100 éves Karacsné Kádár Júliát is.
Ha valaki tud még idős embert, kérjük közölje.
Budapest, 2009-12-11
Tisztelettel közöljük, hogy
Főtisztelendő Chev. Dr. Bede István lovagtársunknak 2009.11. hó 22-én d. e. 12 órakkor aranymiséje lesz a 1091 Budapest Üllői u. 145. sz alatt található Szt. Kereszt templomban.
Az ünnepi szolgálat lovagi tiszteletadás keretében történik, ökumenikus szolgálattal.
Ebből az alkalomból Apródiskolánk apródjai, Osvár Zsuzsa szakrális festőnő vonatkozó festményeiből kiállítást rendeznek, Chev. Jr. Kisérdi Dezső spirituális és kiállításrendező vezetésével. A kiállítás már d.e. 10 órakkor történő megnyitása után megtekinthető lesz.
Az aranymisét közvetlenűl szeretetvendégség követi.
Minden támogatónkat szeretettel várjuk.
Bp. 2009-11-18
A KURATÓRIUM
MEGHÍVÓ
Tisztelettel jelentjük,hogy 2009. május 23-án a Csepeli Munkásotthon 103-as termében 17 órai kezdettel:
néhai PUSOMA DEZSŐ
CSEPELÉRT DÍJAS, MECÉNÁS POLGÁRTÁRSUNK TISZTELETÉRE
"In memoriam" találkozóra jövünk össze, szeretteivel és tisztelőivel.Ebből az alkalomból Osvár Zsuzsanna festőnő "Pusoma Dezső karaktere" című kiállítását mutatjuk be Chev. Kisérdi Dezső Péter rendezésében. Bevezetőt mond Chev. Dth. Kisérdi Dezső a kuratórium elnöke, melyet szeretetvendégség követ, melynek megterített asztalára ki-ki ráteheti hozott süteményét,italát.
A rendezvény fővédnöke: superinnuated Kovács Sándor honvéd vezérőrnagy.
Erre a megtisztelő alkalomra Önt és családját, barátait szeretettel és tisztelettel várjuk.
Budapest,2009-05-17.
A rendező, Szentpéteri Apródiskola KHA nevében hitelesíti:
Chev. Dth. Kisérdi Dezső superior-elnök
Ps:
Csepeli Munkásotthon Alapítvány címe:
1215 Árpád u. 1.
A Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend Káptalanja és a
Lázár János Szentpéteri Apródiskola Alapítvány KHA
Tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait 2009 április hó 5-én 12.30h kezdettel tartandó virágvasárnapi alkalmunkra, melynek helye:
Bp.VII.,Damjanich út 50. Kis Regnum Mariánum
Kiállításra kerülnek:
"Krisztus és lovagjai"
Osvár Zsuzsanna festőnő alkotásairól bevezetőt mond, a kiállítást megnyitja Chev. Dth. Kisérdi Dezső a kuratórium alnöke az alapítvány nevében.
A kiállítást rendezi Lovag Kisérdi Dezső Péter Apródiskolánk részéről.
A közelgő húsvéti ünnepek alkalmából Szentmisén és Lord-supperen lehet részt venni szolgálatunkkal de 11.30h kezdettel.
Budapest,2009.03.24
Káptalan nevében a superiorok:
Chev. Páter Bede István Chev. Dth. Kisérdi Dezső sk.
és Ducz László a plébánia kurátora
Hitelesittett dokumentum.
További szolgálataink:
Ez év március 7-én utazás Nagyváradra, ahol az új püspök (Böcskei László) beiktatásán spirituálisaink, római részről Chev. BishopTempfli József, és protestáns részről Chev. Nt. Kisérdi Dezső káptalant tartanak.
A lovagavatás várható időpontja:
ez év április 25-én a Belvárosi Plébánia Templomban. Jelenleg a posztulánsok lelki vizsgálatánál tartunk.
Lázár János Szentpéteri Apródiskola KHA
1089 Budapest
Baross u. 125.
Alapítványunk 2005-ben jött létre, azzal a céllal, hogy 6-14 éves gyermekek erkölcsi és viselkedési kultúráját segítse.
Közzétesszük az alapítványi eredményeket.
|
Év |
Bevétel |
Kiadás |
Eredmény |
|
2006 |
179.664 Ft |
58.536 Ft |
121.128 Ft |
|
2007 |
151.128 Ft |
65.798 Ft |
85.330 Ft |
|
2008 |
188.145 Ft |
54.318 Ft |
133.827 Ft |
Alapítványunk az alapító okiratnak megfelelően gazdálkodik.
Budapest, 2009. június 9.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár
autoberlesszekesfehervar.hupont.hu
2. Kormánybőrözés Budapest IV. Kerület
► Profi munka, gyári anyagok!
autokarpit.hupont.hu
► ONLINE ANGOL nyelvoktatás, általános angol, nyelvvizsgára/érettségire felkészítés, egyéni és céges oktatás. KAPCSOLAT MOBIL: +36/20 55-09-222 E-MAIL: angol.szabo.erden@gmail.com FACEBOOK: www.facebook.com/Angol.Szabo.Erden
angol-szabo-erden.hupont.hu
4. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés
► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár.
autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu
► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha
atedontesed.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 012345678
almaspite.hupont.hu
► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.
autoberlesgyor.hupont.hu
8. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola
► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu
agostyanerdeiiskola.hupont.hu
► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján, Qerretben. Kiscsoportos, családi kirándulások mellett szívesen segítek modern, minőségi 2, 3, 4, 5, 6 fős apartmanok szállásfoglalásában is. Csapatépítő tréningekre is remek választás!
albaniakirandulasok.hupont.hu
10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
5. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
6. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
7. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
8. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
10. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
11. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
12. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
13. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
14. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!
► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!
cirkomester.hupont.hu
15. Ez egy régi honlapunk, tekintse meg másik weboldalunkat nagyobb kínálattal:
► www.lampaalkatreszek.hu
lampaalkatreszek.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
17. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
19. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
20. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
21. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
22. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
23. Védett Föld
► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)
vedettfold.hupont.hu
24. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
25. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
26. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
28. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
29. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
30. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző
► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.
botijank.hupont.hu
31. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén
► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!
termofoldszallitasa.hupont.hu
32. BonitArt
► Fiatal cégünk valamennyi munkatársa azt vallja: egy munka akkor lehet jó, akkor szolgálhat a megrendelők elégedettségére, ha hiteles, ha jó, ha művészi. Ars poetikánkat nevünk is tükrözi, de igazolja minden eddigi munkánk is.
bonitart.hupont.hu
33. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
34. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
35. ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA
► "A KUTYA AZ EGYETLEN A VILÁGON, AKI JOBBAN SZERET TÉGED SAJÁT MAGÁNÁL"
kisspitz.hupont.hu
► Ha imádod a Titanicot és Demi Lovatot mint én akkor itt a helyed!!!
hannahszandi.hupont.hu
37. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
38. Karácsonyi képek
► Kellemes Ünnepeket!
christmaskepek.hupont.hu
► ITT TALÁLHATÓ A NÖVÉNY ÉS ÁLLATVILÁG SZÁMOS,ÉRDEKESEBBNÉL ÉRDEKESEBB FAJA.
allatesnovenyvilag.hupont.hu
40. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
41. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala
► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"
madarpokok.hupont.hu
42. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
43. Lágy érintések, finom illatok, értő kezek minden kismamának és anyukának!
► A pihenés, a feltőltődés minden kismamának jár! Engedj meg magadnak egy kis kényeztetést, amely nem luxus, de csodákra képes! :) Budapesten, Velencén és Agárdon házhoz is megyek!
kismamamasszazs.hupont.hu
44. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810
► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com
gumi-reifen.hupont.hu
45. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
46. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon
► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS
locsolotomlo.hupont.hu
► Hazai és Uniós bankok, pénzintézetek piacvezető ajánlataival várjuk ügyfeleinket. Ingyenes tanácsadás és előminősítés után választjuk ki az Ön számára legmegfelelőbb konstrukciót. Munkalehetőségek!
hitelsziget.hupont.hu
48. GTA San Andreas
► Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)
gta-sandreas.hupont.hu
► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.
anya-apa.hupont.hu
50. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
51. Vizeli Antal EV
► Kandallók, Kémények,Cserépkályhák,Tömeg kályhák, családi házak komplett kivitelezése, szigetelés, térkövezés
tonerbau.hupont.hu
52. AUTÓMENTÉS ÉS NEMZETKÖZI AUTÓSZÁLLÍTÁS
► Bartha Viktor: +36 70 638 8465
automentesbartha.hupont.hu
53. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
54. Csak foci
► Az egész foci, semmi más
csakfoci.hupont.hu
55. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
56. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
57. No.1 Étterem és Vendégház, Lux Faház jacuzzival a Mátrában Parádfürdőn
► Kiadó szobák,apartmanok,panzió,kuckó,kabin, romantikus faház privát pezsgőfürdővel a Mátrában kilátó és vízesés közelében.Kirándulás lombos fák között erdős ,hegyvidéki környezetben.SZÉP kártyákat elfogadunk.Étterem a helyszínen.T:+36705149513
no-caffeevendeghaz.hupont.hu
58. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
59. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő
► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!
strasszergalambok.hupont.hu
60. Korcsolyaoktatás. Művészi görkorcsolya oktatás, elsőként az országban
► GÖRKORCSOLYA, KORCSOLYAOKTATÁS - MÛKORCSOLYA OKTATÁS - MŰVÉSZI GÖRKORCSOLYA OKTATÁS, MŰKORCSOLYA EDZÉS - JÉGPÁLYA - EDZŐTÁBOR
gorkorcsolya.hupont.hu
61. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
62. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
63. Szerelem diadalával foglalkozó oldal
► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi
maite-perroni-szandi.hupont.hu
64. EUGEN
► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona
eugen.hupont.hu
► A FÉNY Hierarchia Információi
fenyoldal.hupont.hu
66. Karácsonyi Üdvözletek, Sms-ek, Versek, Dalok
► "Karácsony este dallam száll, Szívedbe hatol, s benne hál. Angyalok énekét hozza a szél: Szép Karácsonyt, boldogságot ígér." Minden Kedves látogatónak Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket Kívánok!
karacsonyisms.hupont.hu
67. Ez az oldal a 10-25 év körül lányoknak van!!!remélem tetszeni fog!:)
► lányok most van itt az idő h valaki jó oldalt csináljon és sikerült remélem tetszik:):):):)
tinilanyoklapja.hupont.hu
68. XXXIV.Eucharisztikus világkongresszus és az első magyar színes film.
► 1938. május 25-én ünnepélyes külsőségek közepette megkezdődik Budapesten a XXXIV. Eucharisztikus világkongresszus és Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából rendezett emlékév.
eucharistic.hupont.hu
69. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS AZONNALI SZÁLLÍTÁS TEHERTAXI BUDAPEST - SPRINT EXPRESS
► Olcsó Költöztetés Olcsó Szállítás Olcsó Fuvarozás Azonnali Tehertaxi, hétvégi bútorszállítás, háztartási gép szállítás. Fix díjal vagy óradíjal azonnalra rendelhető minden nap, hétvégén is.
sprintexpress.hupont.hu
70. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
71. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
72. Kaméleon
► A kaméleonok mostanában egyre többen tartják otthon.Ha meg akarsz róla tudni dolgokat, akkor nézz be!!!!!!! De azt elmondom hogy nem csak kaméleonokról van szó,hanem más állatokról is.Jó szórakozást!
kameleon.hupont.hu
► MOBILGARÁZS - GARÁZS - könnyűszerkezetes mobilgarázs, csarnok, raktár, tároló
garazsok.hupont.hu
► Készülj velem játékosan az iskolára!
ovi-isi.hupont.hu
► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD
olvaso-oldal.hupont.hu