LÁZÁR JÁNOS SZENTPÉTERI APRÓD ALAPÍTVÁNY HONLAPJA

Adószám:18188208-1-42, Elérhetőségeink: csillagkiraly@gmail.com /tel,fax: 303-30-19

 

8b.jpg

„Az igaznak emlékezete áldott, …” (Példabeszédek 10, 7.)

            A Minden Kegyelem Istenének vigasztalását kívánom a gyászoló Család minden tagjának hittestvéri együttérzéssel: Dr. Dr. h. c. Huszár Pál Ref. Egyházunk nyugalmazott világi elnöke.

dunamellek.jpeg

Szomorúan értesültem Nagytiszteletű úr haláláról. Tudom, milyen sokat jelentett Családjuknak, valamint a királyerdei gyülekezetnek is hűséges élete. Áldozatos szolgálatának lelki áldásait sokáig fogjuk szívünkben hordozni Egyházkerületünk közösségében. Ezúton fejezem ki részvétemet a családtagoknak, és kívánok sok erőt és türelmet a gyász terhének hordozásához.

Vigasztalásul legyen Jézus szava: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él:”(Jn.Ev.11,25.)

A halál a földön elválaszt, de Urunk szeretete új találkozásra támaszt fel bennünket a mennyben.

Budapest, 2021 november 16.

Őszinte együttérzéssel: Balog Zoltán püspök sk.

Magyarországi Református Egyház Zsinatának Lelkészi Elnöke

 

csepel_cimere.jpg

Megrendülten fogadtam a tragikus hírt a családot ért súlyos veszteségről.
Engedjék meg, hogy fájdalmukban osztozva Csepel Önkormányzata nevében kifejezzem őszinte részvétemet és együttérzésemet.

 Sok lelki erőt és mielőbbi megnyugvást kívánok a családnak ebben az embert próbáló időszakban!

Budapest, 2021. november

Őszinte részvéttel, Borbély Lénárd polgármester

135px-kdnp_logo.png

 

A feltámadott Krisztusban való hittel őszinte részvétünket fejezzük ki édesapjuk pótolhatatlan vesztesége kapcsán.

 Édesapjuk emléke legyen áldott és Isten vigasztalja az egész családot.

 Üdvözlettel:

Kiss-Fekete Judit
frakcióvezetői titkár

Kereszténydemokrata Néppárt
Országgyűlési Képviselőcsoportja

1956.jpeg 

Összefogás 1956

Krisár Miklós alezredes

Megtisztelő volt számomra, hogy az 1956 Örökségének Megőrzéséért Egyesület alelnökeként, egyesületünk nevében én búcsúztathattam el, és feleségemmel, Eszterrel, a hozzátartozókkal, és a megjelent, szervezetek képviselőivel együtt kísérhettem, kísérhettük utolsó útjára. BÉKE PORAIRA.(Albert Ferenc)

https://www.facebook.com/gumiferi1241/

     

img004.jpg

 

 

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem,

a hitet megtartottam:

végezetre eltétetett nékem

az igaszság koronája.“

(II. Tim. 4,7)

 

Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy

Chev. Nt. Kisérdi Dezső József

gyémántdiplomás református lelkipásztor,

a Szent Lázár Lovagrend tagja, a Szentpéteri Apródiskola alapítója,

Csepelért-Díjas önkormányzati képviselő,

2021. november 4-én, életének 86. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.

Búcsúztatása

2021. november 12-én pénteken 12 órakor

a kajászói református templomban kezdődik, majd

a kajászói református temetőben imaszolgálattal folytatódik,

végül a gyülekezeti teremben szeretetvendégséggel zárul.

A gyászoló család,

a nagymarosi és a csepel-királyerdői református gyülekezetek,

a Szent Lázár Lovagrend, a Szentpéteri Apródiskola Alapítvány,

Budapest-Csepel Önkormányzat Képviselőtestülete.

e-mail: kiserdii@gmail.com; csillagkiraly@gmail.com honlap: http://www.aprodiskola.hupont.hu/

 

 

ENCIKLOPÉDIKUS BIOGRÁFIA


Rev. K i s é r d i  Dezső Dsc. 1936.06.12-én született Kajászószentpéteren. Elemi iskoláit Budapesten (ebből a 3. elemi évét a II. világháború miatt - nagyszüleihez menekülve a háborús fővárosból családjával - szülőfalujában, Kajászószentpéteren végezte. Kisgimnazistaként az általános iskola felső tagozatát Budapesten a Széchenyi István Gimnáziumban folytatta. Mivel közben családja Szekszárdra költözött , a 8. általános utolsó félévét ott végezte, majd a Bezerédi István Közgazdasági Gimnáziumba iratkozott, amelyikben már, mint technikumban végzett jeles eredménnyel. Ezt követően a Budapesti Teológiai Akadémiára nyert felvételt, ahol l954-196O között végezte tanulmányait és  szerzett abszolutóriumot, majd segéd és beosztott, végül vezető lelkészi diplomát.  50 év elteltével, 2010-ben itt vehette át  a Károly Gáspár Egyetem Hittudományi Arany Diplomáját (Diploma auro distinctus). Teológiai tanulmányai alatt az Eötvös Loránd Tudomány egyetem speciálkollégiumait, szociológiából és esztétikából is perfektuálta és beépítette hit- és teológiai ismeretvilágába. Ugyancsak elvégezte a felsőfokú klubvezetőképzőt, különös tekintettel a topográfiára (helytörténeti ismeretekre), amelyet jól tudott hasznosítani a TIT Kossuth Klub Helytörténeti Bizottságának a vezetőjeként.  Továbbá közel két évtizeden át, hallgatója és előadója volt a Debreceni Doktorok Kollégiumának (Colloegium Doctororum).

Életpálya:   segéd és beosztott lelkész (Dunavecse 1960-1962, Pécel  1962- l964); missziói-lelkész (Rétság, l964 – l967), vezető lelkész (Nagymaros- Visegrád l967 – 1981). Nagymarosi szolgálati helyén a  törzsgyülekezetet nyaranta alkalomszerűen egészitették ki  a Dunakanyarba látogató turisták és a nyaranta itt működő nagymarosi művésztelep lakói. Ezért a lelkészi szolgálat mellett családja eltartása érdekében mellékállást is vállalt,   több éven át a FORTE- Film Műszaki Könyvtárában, műszaki dokumentátorként, és a referáló lapban a japán Fuji Fotó Film újdonságait ismertette fordítás útján.
Budapest- Királyerdő-Csillagtelep (1981-2OO6)  1941-ben alapított,  élő hitéletű gyülekezet, amelynek vonzáskörzetében él további legalább 5000 ember, akik temetés, keresztelő, esküvők alkalmával jelentek meg a templomunkban. A gyülekezet vonzáskörzete a kerület határain is túlnyúlt.

 Családja:  1960-ban feleségül veszi az akkor 19 éves Kaszó Ildikót, aki öt évtizeden keresztül odaadó hitvesként és áldozatos papnéként szolgál lelkipásztor férje oldalán, miközben gyógyszerész asszisztensként a váci patikában, majd szervezőmérnöki oklevelet szerezve a Veszprémi Vegyipari Egyetemen, először a váci FORTE Gyárban dolgozik, végül rokkant nyugdíjazásáig az Állami Pénzverőben. Kisérdi Dezső Józsefné Nagytiszteletü Asszony a legszélesebb cselekvőképességgel vesz részt az egyházközség szervezésében, bibliaköri és gyermekmissziójába, konfirmációi oktatásban, református lapokban cikkeket jelentetett meg az életében példaképnek tartott diakonissza testvérekről, és klenódiumok karbantartásáról). Szentföldi látogatást vállalva előkészítette  lelkipásztor férje e területen később végzendő munkálkodását is. Nagytiszteletű Asszony életének 77. évében hunyt el, 2017. évi búcsúztatóján - a nyugdíjas éveiben szeretett és látogatott lovasi templomban - életútját méltató szolgálatot vállalt, Dr. Huszár Pál a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke is.
Leányunk, Kisérdi Imola Csilla Ph.D (Szegedi Tudomány Egyetem c. egyetemi docense, minisztériumi osztályvezető) 12 éves kora óta folyamatosan, nyugdíjba vonulásomig (1974-2006), az utolsó két évtizedben már kormányzati igazgatási felelős beosztásban, a közben szép sorban születő három gyermeke mellett is hűségesen ellátta a templomi kántori szolgálatot, sokáig hagyományos fújtatós harmóniumon,  később már  modern elektronikus szintetizátoron. Gyermekei: Imola (1990), Viola (1993), Virág (1999).
Fiúnk, KISÉRDI Dezső Péter (sz. 1970) a Károli Gáspár Egyetem Nagykőrösi Főiskola Karán végezte el hittanoktatói tanulmányait. Hittanoktatóként és mint a Szt. Lázár lovagrendi spirituálisa  is, nagy segítője volt az egyházi liturgiának, minden szolgálati fokon. Gyermekei: Anna (2004) és Bulcsú (2007).
Magam pedig a Szentföldet kutatva, nyugállományba helyezésemtől, 2OO6-tól kezdve nyolcszor léptem át Jeruzsálem kapuit, négyszer utaztam Izraelbe, és bejártam egész Izraelt, ahol otthonosan mozogtam és közlekedtem.

Társadalmi missziója: közel 20 éven át vezette a Budapesti Ismeretterjesztő Társulat Budapest-hely és gyártörténeti szakcsoportját, vezető elnökként. Ezredfordulókor tagjaivá fogadta a Jeruzsálemi Szent Lázár  Katonai és Kórházi Lovagrend, egyébként szabályos és Máltán bejegyzett lovagként, a protestáns lovagok rendi spirituálisának nevezte ki a máltai nagykancellár, melyet az izraeli El- Azaria ( Bethánia ) templomának Lázár sírját őrzői templomukban és Lázár kriptájában megerősítettek áldásukkal.
Alaptó elnöke a Lázár János Szentpéteri Apródiskola Alapítványnak, amely főleg Kárpátalját támogatta és segítette a szentföldi  festészetet bemutató, Gölöncsérné Osvár Zsuzsa festő kiálltásainak a megrendezését Kisérdi Dezső Péter szakértő, gondos kiállításszervezésével.
 
Kitüntetések, elismerések: helytörténeti honismereti munkáért érdemérmet: Nagymaros-Visegrádon. Budapesten. (Pro Urbe,) Csepelért azaz Pro Csepel Országos Honismereti várospolitikai tevékenységért, várostörténeti,  tevékenységéért, a budapesti  Kossuth klub vezetésért kapott díjat,  Budapestért (Pro Urbe).
Országos díjak: Ortutay Gyula emlékplakett (arany) Népfrontért Ezüst csillaggal (Munkaérdemrend ezüstjének felel meg). Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend tiszti és parancsnoki nagycsillaggal, Atarv máltai nagykancellár Allan Inovius  pannon nagyperjel  és Kovács Sándor honvéd vezérőrnagy adminisztrálta, átadta, illetve honunkba befogadta,  
Külföldi díszláncok, érmek: Orosz Föld „Megkeresztelése” emlékérem, (ezredéves év fordulok Kijev központi székesegyház,) Hugenotta emléklánc. nagykereszttel mártír szimbólummal ( Svájci Lovagágazat) Baráti ajándék plakett Kuvaiti Egyetem delegátusától. Tel – Aviv-i  „Alef, Jod, Ain.”  számunkra fordított olvasás,  gyakorlatunk szerinti rendre alakítottan ) Jeruzsálem látképével ékesített „Jótett helyébe jót soha ne várj” kabbala.
Irodalmi, szakmai, könyvészetmunkái: Szegény kapás álma ( vers Széchenyi Gimnázium „Szárnypróbálgatások, szerkesztette dr. Klenner Aladár  c- lapjában ) Más versek a Tolnai-naplóban (Rovatvezető: Ónódy György )  A „hét gyülekezet”, „Eszkatológiai látások az Újszövetségben” (Diploma munkák) A karizmatikus gyülekezetek vonzása, Tánc jelentősége a kultuszi életben Afrikában (Debreceni Doktorok Kollégiuma. Interjúk és cikkek, interjúk, hozzászólások ) a különböző Honismereti  Akadémián, kiállás az ipari tanulók honismereti, hazafiúi nevelése mellett, mert a munkásaink és a jövendő ifjúságuk veszélyesen egyoldalú és lapokba országos méretekben hazafiatlanok. még a többi hasonló politikai és világnézetű országokkal összevetve is. Saját művei ajánlatai elméleteihez: Lovagnemesítő Breviárium, ( Az év minden napjára, Lovagélet időszakonkénti lap ) Arisztokratika, Nekrók harca Akropóliáért, Gyógyító csokréta, Bibliai szociológia.

Misszió az ökumenébe ( lakott föld ) : Csehszlovákia, Jugoszlávia, Horvátország. Erdély, Románia, Hollandia Lengyelország, Lettország, Észtország, Szovjetunió,  Ukrajna Görögország Bulgária Anglia ,Svájc, Törökország, Egyiptom, Ausztria, Olaszország, Belgium, Franciaország Németország, Nyugat és Kelet–Németország, Velence,  USA/AmerikaiEgyesült-Államok,-Dél-Amerika,- Izrael-Jordánia-Palesztina                                                                                         ,
Köztörténelmi, megtisztelő szolgálatok: 1977-ben gróf Bethlen Dániel,    a Bethlen család „doaenje” temetésén való szolgálat, aki életében lelkészének tartotta és ragaszkodott hozzá, hogy a Vas utcai kórházban is szolgáltassa ki neki az utolsó vacsorát, melynek keretében viszont Ő bethleni-papi nemességet szolgáltatott ki papjának, noha tudta, hogy  úgy az érdi, mint a nemes páli ágon nemes ember volt, de azt mondta Bethlen gróf, hogy ez az a fajta nemesség, amely  Gróf Bethlen Gábor  erdélyi fejedelem rendelkezése  okán, minden paróchus reformárus papnak kijár egészcsaládjával együtt, fennhatósági területén folytatólagosan.  2006-ban  családja kérésére,   Chev. Rev. Kisérdi Dezső  Dsc,  temette Chev. Kisérdi Dezső Péterrel  Dr. Allan Inoviust a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend Pannónia nagyperjelét ( családja kérésére is  és rendi kötelezettség folytán szintén ) Közben több híres keresztelőn és esküvőn voltak  felkért ceremónusok  ( Közöttük is pl. Kéri Kitty a Vígszínház  vezető színésznőjének esketőiként, többnyire ezeket a szolgálatokat már Chev. Kisérdi Dezső Péterrel koncelebrálta, aki felsőfokú tanulmányait befejezte a Károli Gáspár hittudományi főiskolán. Közkívánatra egyébként is közel ezer szolgálatot kellett elvégezniük, végakarat és közkívánat okán. Budapest és az ország területén, sőt külföldön így az Egyesült Államokban is. De politikusok felett is közöttük Bölcskey György  egykori országgyűlési képviselő  felett is és legutóbb Kovács Sándor honvéd vezérőrnagy, 56 hőse temetésén is. Számtalan lovagtárs végtisztességi szolgálatával is megbízták őket  azok családtagjai és rendjük, mint spirituálisokat.
Építkezés:  a hathatós és egész családdal történő és igen áldozatos spirituális építkezés mellett felépítette hatalmas, fizikai személyes  erőbedobással is, a nagymarosi korszerű dunaparti, emeletes új parókiát; korszerűsítette és toronyszerű, utcára nyiló bejárat és mozaikos ablakok kialakításával templommá varázsolta a  Budapest-Csepel-Királyerdő addig kivülről családi háznak látszó gyülekezeti házát, az egyházközség saját telekkönyvi tulajdonát, amelyet annyi bérlés után végre megszerzett magának és annyi áldozat árán, melyet soha nem akart elveszíteni. Ahogy az  izraeliek a zsinagógájukat, amely csak a saját telekkönyvi tulajdonuk lehet, nem  lakhat máséban csak az Istenében. Megterveztette és megvalósítási közelségbe hozta Budapest-Csepel-Csillagtelepen az „Európa Szíve”  Templomot ( a csepeli épületgyárral együttműködve) előre kész elemekből, melynek a megvalósítását fondorlatos és negatív  erők sajnálatosan módom megakadályozták nyugállományba helyezése után.
Legyen szabad Isten sok valódi áldásával zárnom: egész szolgálatunk alatt Teremtőnk gyülekezetünk tagjait külön-külön megajándékozta hosszú életekkel. A sort Kukorica Mártonné nyitotta meg számunkra, aki harangozóként igen magas kort élt meg Nagymaroson. A hosszú életkort megért gyülekezeti szolgálattevők sorát Tóth Sándorné Margit gondnokasszony Csepel-Királyerdőből a Badacsonyi utcából (minden idők legáldottabb lelkű gondnokasszonya a szó nemes értelmében) látszik megkoronázni, 101. életévéhez közeledve. Végül is e sorok írója férfi létére maga sem panaszkodhat már eddig elért életkorára!
Legyen ez áldó válasz a törpeségből eredő szűklátókörűségekre, melyen Ő jóízűen kacag, mert ha az Isten azt akarja, akkor nagyon tud kacagni az emberi gyarlóságon…

A Károli Gáspár Egyetem Tanácsa 2020.09.17-én Chev. Rev. Kisérdi Dezsőnek adományozta a Diploma Diamandi Distinctus (gyémánt diploma oklevelet) is.

 

 

 

 

Lázár alapítványunk tisztelettel meghívja Önt és Szeretteit 2O15.12.O5.-én 15h-kor a Rózsák terei görögkatolikus templom (1074 Rózsák tere 9. sz.) közösségi termébe, (amely a parochiális területen, katakombaszerű alaksorban található)  ünnepélyes ülésünkre.

 

                                 Ezen az alkalmunkon fogunk

megemlékezni szívünk szeretetékbe hordozott:

 

                       néhai O r o s z  I s t v á n r ó l

                                             és

                        néhai Papp Irén asszonyról,

 

továbbá ugyanúgy

 

                                  néhai  Nagy Zsuzsannáról,

 

akiknek neveit "In memoriam" jegyzőkönyvünkben is megörökítettünk.

 

Ugyancsak ebből az alakalomból mutatjuk be az év minden napjára írt, szerkesztett és festői szépségében is tündöklő

"LOVAGNEMESÍTŐ BREVIÁRIUNUNKAT",

(író-koordinátor Chev. Rev. Kisérdi Dezső,szerkesztő Chev. Kisérdi D. Péter. szentföldi festményeivel ékesíti Gölöncsérné Osvár Zsuzsa, ahogy a Breviárium is a szentföldi lovaglátásmódra épül huszonegyedik századi optikán át nézve.)

Megtisztelő lesz számunkra, hogy Festőnőnktől látható lesz Chev. Kisérdi D. Péter rendezésében palettán néhány eredeti, amely a Breviáriumunkban is szerepel, továbbá egy Ramth-Gan ban készült "Hanucha fényei " még eddig be nem mutatott festmény. Ádventben ez nekünk is aktuális.

Eme ünnepi ülésünkön méltatjuk, és arany fokozatunkkal díjazzuk alapítványi festőnőnk Gölöncsérné Osvár Zsuzsa és szentföldi tíz éves jubileumát, melyet nemes társaságunkhoz csatlakozva szolgálatunkban töltött el, emelve annak fényét, színét és szentföldi hitelességét.

 

Közöljük, hogy a mi kedves résztvevőinket szamovár teával és süteménnyel vendégül látjuk. Apródjainknak Miklós napi ajándékkal kedveskedünk.

 

Ezennel köszönjük meg mindazok támogatását: Ft. Kruppa Levente esperes és Chev. dr. Szabó János főorvos és Nagy József urak, akik hathatósan hozzájárultak, hogy ez az ülés megtartassék.

 

Meghívásunkat megismételve, áldott karácsonyi ünnepeket is kívánva Kuratórium nevében, (akik jelen alkalommal megtalálják a módját annak, hogy időszerű kérdéseiket is megbeszéljék!) vagyok Atavis et Armis pro Nobile köszöntéssel:

                                                       (Chev. Rev. Kisérdi Dezső )

                                                                                                                                 kuratóriumi  elnök

 

 

 

 

 2015

KATECHUMENEK  A KÁRPÁTLAJAI

PALLÓ

EGYHÁZKÖZSÉGÉBEN

 

 

Nagytiszteletű Kovács Attila lelkipásztor így mutatta be Alapítványunknak szolgálati helyét:

Áldás, békesség!

A Pallói Református Egyházközség nevében hálásan köszönöm a megkeresést és a kapcsolatfelvételt.

pallo_reformatus_temploma.jpg

Palló egy kis falu az ukrán-szlovák határ mellett, kb. 20 km-re a Tiszától és az ukrán-magyar határtól. A református gyülekezet az egyik legkisebb kárpátaljai református egyházunkban, kb 100-110 főt számlál. Vasárnaponként 15-25 fő látogatja az Istentiszteletet, de ünnepekkor többen vagyunk. Elmúlt vasárnap volt böjti úrvacsorai alkalmunk, és 28-an vettük magunkhoz az Úr Testét.

A lelkészi szolgálatot én látom el Pallóban, így jelenleg Palágykomoróc, Gálocs, Botfalva egyházközségeivel alkot társegyházközséget.

 

katechumenek.jpg 

A pallói támogatott katechumenek (Institutio II.könyv 725.oldal) egy csoportja Húsvétkor.

Köszöntéssel:

A Kuratórium részére.

 

 

 

 

 

M E G H Í V Ó

 

Szeretettel várjuk és hívjuk Babály Éva önálló, bemutatkozó kiállításának megnyitójára

a Vágó Pál Helytörténeti Gyűjteménybe

2014. február 23.-án 16 órai kezdettel.

 

 

szenrajz1.jpg

 

 

 

„Mint levegőt tüdőmből, úgy szeretnék kiadni belülről minden emléket, minden érzést, mi a szenvedésről szólt e pokoli úton. Ám nem egyszerre – részleteiben, elaprózva, hogy sokáig emlékezzem rá és soha ne feledhessem, minek köszönhetem a tudást és tapasztalatot, mellyel jövőmet alapoztam meg. „

/Babály Éva Gigi

eva.babaly@gmail.com/

 

A kiállítást megnyitja: Lovag Chev. Kisérdi Dezső Péter művészeti menedzser

Közreműködik: Réz Lóránt orgonaművész

 

5130 Jászapáti, István király út 23.

email: japatimuvhaz@invitel.hu

telefonszám: (+36(57)441-071

A kiállítás megtekinthető március végéig.

 

 

TISZTELT ÜNNEPLŐK, EMLÉKEZŐK, KEDVES VENDÉGEINK!

 

 

 A Lázár János Szentpéteri Apródiskola Kh. Alapítvány tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2013 december 22-én 14h órai kezdettel, advent negyedik vasárnapi alkalmára.

 2honlapra.jpg

 

Bp. VII. kerület Damjanich J. u. 50.

Kis Regnum Marianum Templom

 

A rendezvény címe:

„Betlehem fénylő csillaga”

 

Megtekinthető kiállításunk keretében:

Válogatás Osvár Zsuzsanna szentföldi olaj festményeiből és új alkotásának bemutatása: „Lepkék és Betük” címmel.

Babály Éva: grafikák, akvarellek és decoupage.

Kondor Ferenc és neje: karácsonyfadíszek és ujj-bábok.

 

Elhangzik megemlékezés néhai Chev. Pater Bede Istvánról és  President  Dr. Csukai Bölcsei Györgyről.

A közelgő karácsonyra csíksomlyói betlehemezéssel, ökumenikus káptalani Lord's Supperrel készülünk.

 

Minden testvérünknek, barátunknak, lovagtársunknak

 ÁLDOTT BÉKÉS KARÁCSONYT és

 BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT

kívánunk.

 

Budapest, 2013. december 20.

 

Chev. Dth. Kisérdi Dezső sk.           és           Ducz László kurátor

   

 

 

 

M E G H Í V Ó

 

2013. 10.20.-án vasárnap 17.30 kezdettel

 a Nemzetiségek Háza Ruszin Tagozata

 /Bp. V. Ker. Vármegyeház u. 13. I. em. 

Ruszin gombot kérjük megnyomni!/

 Meghívja Önt és kedves családját

 a „Dózsa György unokája vagyok én” című

történelmi emléket hordozó familiáris találkozóra.

 

Az est díszvendége:  Dósa Csaba Amerikából erre az alkalomra

 hazaérkezett honfitársunk, az illyefalvi Dósák jeles leszármazottja.

 

 Programok:

 Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend káptalanjának spirituális szolgálata eucharistiával.

 „In memoriam” emlékezés Lovag Dózsa Györgyre a keresztes hadak főkapitányára és leszármazottaira. Az emlékév előkészítése, 1514-2014.

 Agapé a meghívott művészek szereplésével.

 

Chev. Donáth Lehel háznagy               Chev. Rev. Kisérdi Dezső dipl. auro distinctus

 

A kiadvány hiteléül:

 

Chev. Kisérdi Dezső Péter

 dalnok_reftemplom.jpg

Dálnoki Református templom a Dósa család ősi székében

 

 

M e g h í v ó

 

2012.02.18-án szombaton 15 órai kezdettel


A Nemzetiségek Háza Ruszin Tagozata
/Bp. V.ker. Vármegyeház u. 13. I.em "Ruszin gombot kérjük megnyomni!/

"AZ ÉGIG ÉRŐ SZENT HEGYEK" C. kiállításra

Osvár Zsuzsa
festményeiből,

 képzőművészeti tanulmányai befejezése 40. évfordulója és sorsfordulója alkalmából. 

Alapítványunk és annak elnöksége  Pallóné dr. Kisérdi Imolát Ph.D., áldozatos szponzorunkat, jelentős szolgálati előrelépése és életfordulóján fogjuk köszönteni a Festőnő által készített portréval, egyben így szeretnénk kifejezni tiszteletünket.

A farsangunkon megnyitót mond Chev. Rev. Kisérdi Dezső Dsc., elnök. A kiállítást rendezi Chev. Jr. Kisérdi Dezső. Közreműködnek: Palló Virág gordonkán és Kisérdi Anna gyermekrajzaival. A vendéglátásban az Apródok segédkeznek, az ünnepség asztalát megterítjük.

Meghívásunkat megismételve, várjuk kedves Mindnyájukat.

Bp, 2012.02.08-án. 

 

Chev. Donáth Lehel s.k. háznagy

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

M E G H Í V Ó

 

A Nemzetiségek Háza Ruszin Tagozata

(Bp.V.Ker.Vármegyeház u.13.)

 

2011.06.11.-én 15

órai kezdettel tisztelettel meghívja Önt, kedves Családjával

és Barátaival együtt

 

Osvár Zsuzsanna

festményeiből a

kanai_miszterium.jpg

 

"A boldogságok hegyei" c. kiállításra.

 

Ennek a rendezvénynek a keretében kerül sor: a kiválló belsőépítész és 

építészmérnök néhai Szentes Ödön művésznő álatal készített

portréjának átadására is. A kiállítást Chev. Kisérdi Dezső a Lázár János

KHA Kuratóriumának elnöke nyitja meg. Ezt követően a vendéglátásban

Apródiskolásaink is segédkeznek. Meghívásunkat a közeli Pünkösd

fénykörében  a sacralitásra is figyelmet fordítva tartjuk, a tárlatunkat

Chev. Kisérdi Dezső Péter rendezésében tekintheti meg az érdeklődő

közönség.

 

Budapest, 2011.05.23-án.

Chev. Donáth Lehel s. k.

 háznagy

 

 

 

 

 

-000.jpg


Csontos Jolán
fotóművész/Sárospatak,1946.11.18/


elhunyt 2011.04.08.-án.


Szótlanul itt hagytál, tudjuk már mindnyájan,szeretteid,rokonaid és kollégáid. A távozásod fájdalmas hiányát pótolni nem tudjuk,de az örök útkeresésedre fájón szerető szívvel veszünk részt néma hívásodra:

2011.április 22-én 13 órakor


az Újköztemető 3. sz. ravatalozójában Lovagrendünk és Apródiskolánk apostoli rendje szerint.



Minden részvét nyilvánítást várja:
Gazdag Győző gyozo@gazdaggyozo.hu

A Csontos Jolán életmű-kiállítás részleteiről az alapítvány elérhetőségein lehet érdeklődni, ahogy a temetésen bejelentésre került:

A kuratórium tagjai nevében áldott Húsvétot kívánunk minden támogatónknak!

NAGYPÉNTEK

Máté Evangéliuma, 27. fejezet, 46-50

Lukács Evangéliuma, 23.fejezet 44-45

János Evangéliuma, 19. fejezet, 38-40

Lukács Evangéliuma, 24. fejezet, 3-5



Jézus Krisztus kilehelte lelkét. Ez botránykő, blaszfémia, bolondság az akkori és a mai világ számára. Akik mesehősökben, szupersztárokban, álló csillagokban tudnak gondolkozni immanens módon. Az Isten transzcendenciája pedig éppen a kicsinnyé tétel, hogy abba a nagyságrendbe tudja helyezni a megváltás művét, ahol az igazán rászorultak vannak. A teremtés óta és a mai napig Isten lelke folyamatosan ápol bennünket. Látja az emberek művét is, amit alkotnak és Atyai szeretettel int: ne helyezzük magunkat a Bíró szerepébe, és ez legyen figyelmeztetés is nekünk, az ítélet az ő dolga személyesen velünk. A halál pillanatában azonnal az Ő színe látásában részesülünk. Jézus Krisztus földi halála éppen ennek a számunkra még nem látható képnek a negatív kiábrázolódása a "sötétkamra pillanatai".

Az életet a mi szempontunkból egy hosszú emberi sorként lehet leírni egy láncolatnak. A sorban állás közben mindenki érdeklődik vajon mi történik az előttünk járókkal vannak, akik bölcsességet merítenek ők a világosságra igyekvők, és vannak akik csak felszínesen kívánnak tájékozódni ők elmerülnek a mindennapok kicsinyes küzdelmeiben. Többen közben rémhíreket terjesztenek, pánikot keltenek: nincs Isten, nincs kiben bízni egyszer élünk, itt a világ vége mások azonban hisznek előttünk is jártak utánunk is jönnek. Az emberiség fényes korszakait ez a hitben járás és türelem segítette felemelkedéshez." Én majd helyet készítek a számotokra. Ne nyugtalankodjatok!"

Arimathiabeli József leemelteti a testet és Nikodémus eltemetteti. Az élő a halottak közé kerül. Kérdés itt az, mennyire maradnak élők a mi szívünkben a halottaink és kit fogunk keresni, ha rájuk gondolunk, sajnálattal a halottat, vagy hittel az élőt. Ebben van az a kulcs a "pozitív kép", amit Isten ad a kezünkbe Jézus Krisztus által és ama napon majd velünk is közli hírnökei által:

Miért keresitek a halottak között az élőt?

Az Úr így adja ezt az Örömhírt, Evangéliumot a Ti számotokra is vigasztalásul Nagypéntek napján.

L O V A G É L E T

2010 KARÁCSONYI SZÁM

 

Először is úgy Szerkesztőségünk, mint Apródjaink, nevében tisztelettel köszöntjük Olvasónkat és áldott karácsonyt és eredményekben gazdag 2O11-es esztendőt kívánunk Önöknek. Elkötelezettségünket ebben az évben, mint eleddig Hazánk és a Biblia Földje közötti kapcsolat ápolása motiválta. Így készült el Chev. Kisérdi Dezső munkája a Biblia szociológiája I. Könyve, amely az Ószövetséget dolgozza fel ( Károlyi Gáspár biblikus indoklású metodikáját is alkalmazva ) Biblia szociológiai szempontok szerint. Ma itt technikai okok miatt a könyv tartalmának bemutatására van módunk a jövőben az azt igénylők az egész munkát megkaphatják Alapítványunk gondozásában.. Az írás tárgyalja:

A Biblia vallását,mint eszközt Isten igazságosságának a híradásában. Bemutatja Isten főszereplő az ember megváltásának drámájában. A Biblia az Emberiségnek szóló alapirat. A Bibliában az emberi csoportok, közösségek megmagasztosulhatnak. A Biblia támasz és talpkő az élet ismeretlen vertikumaiban. A bibliai ember ádáz harcot folytat az életbemaradás Istenéért. Vérség és lelkiség küzdelme a társas életben. A munka és jogos birtoklás becsülete A kultusz szerepe az élet megszervezésében. A bibliai vallás szerepe az emberek civilizálódásában. Népek és istenek egymás ítélőszéke előtt. Naiv igény isten nélküli államalakulat létrehozására. Erőszakszervezet létrehozása. A nép megerőszakolja önmagát. Isten nélküli felsőbbség működésben. Bálványok kora. A népek kohóba kerülése. Próféták a társadalmi igazságosság szolgálatában. A bibliai vallás hatásfoka a száműzetés körülményei között. A Tóra megszületése. Prófétátlanított társadalmi élet. A Messiás utáni olthatatlan vágyakozás.

Itt kívánjuk megjegyezni azt, hogyha a XIX századdal kezdődött és XX. században folytatódott legújabb kori igen ádáz és intézményes valláskritikának, ha valami kivetítődő haszna volt, akkor az az, hogy az egyházat és vallást kihozta az önmagáért való filozofálás világából a társadalmi térbe. A francia szociológusok éppen ezért azt mondják, hogy a legutóbbi időkben egyetlen világméretű institúció sem változott annyit mint a vallás az Egyház. Ennek szolgálatába állítottuk mi is szellemi, spirituális és helytörténeti kutatásainkat és azok alkalmazását a személyiségfejlesztés szolgálatában. Lelki otthonunkat mindig a Názáreti József (Magyarul: V i r á g l a k i József) názáreti tisztes otthonának és műhelyének a légkörében tudjuk és éljük, ahol a szülők: József és Mária a Fiukkal éltek együtt, amíg az meg nem kezdette tanítói működését, amely krisztusi magaslatra emelte. Alapítványunk (Lázár János Szentpéteri Apródiskola KHA) kiváltképpen való megbízottjának tekinti magát e családi ház (Názáreti József) kő relikviáinak az őrzésében,melyet mostani, a Nemzetiségek Házában tartott „Karácsonyváró" szeretetvendégség és kiállítás keretében láthatnak is a jelenlévők, azokkal a klenódiumokkal együtt, amelyek a családi úrvacsorázást tudták világviszonylatban eucharisztia világszínvonalára emelni, hogy érette, érettünk Jézus Krisztus megjárta a „Diadolos Stacio" véres állomásait.

Lassan egy évtizede annak, hogy O s v á r Zsuzsa képzőművészeti, festői tehetségét az Alapítvány célkitűzései a „Genius Loci" (Hely Szelleme, /szenthelyek spiritualitása megjelenítése) szolgálatába állította. A Művésznőről tudni lehet, hogy a XX. század. második félidejének kezdete táján Mezőkövesden látta meg a napvilágot, jobb módú cívis polgári családban. Mezőkövesdiek született forma, szín motívum világáról nem kell külön szólnom, ebben a Teremtővel vannak ők különös kapcsolatban.,amit Ő sem nélkülöz Egész kis leányként szüleivel ( Édesapja néhai Osvár József a Mezőgazdasági Könyvkiadó megbecsült műszaki szerkesztője volt) Budapestre Zuglóba költöznek az Erzsébet Királyné útra. Az ottani általános iskolában, rajztanárnője, hamar felismerte tehetségét, rajzait mintául állította ki osztálytársai elé. De szeles látókörű édesapja is odafigyelt leányára és amikor már lehetett a Dési Huber (A kiváló Korga György mester is fémjelezte) Szabadiskolába íratja be, ekkor már kedvére rajzol, fest, kerámiázik., majd iskolái elvégzése után a mindennapi kenyérért folytatott harc az INTRANZMANS, akkor híres, neves tervezői vállalthoz szólítja , a megszerzett szaktudásának megfelelően, részlettervezőként dolgozik.( ám ez a tanultsága sem lesz mellékes későbbi piktúrájában ). Itt ismerkedik meg későbbi férjével az elektromérnök Gölöncsér Gyulával, akivel házasságra lépnek és két gyermekkel áldja meg az Isten őket, akik azóta már önálló építő tervezők, kivitelezők elismerten magas minősítéssel. Osvár Zsuzsa családanyai hivatását teljesíteni vélve, az elmúlt évtizedben újból műterme foglya lett, Budapesten és a Börzsöny hegyei között. De a Corvinus Egyetemen is helytáll az adminisztrációban, melyet a legkiválóbbaknak járó oklevéllel ismer el a Dékáni Hivatal.. (Itt kívánom megjegyezni, hogy ennek az Egyetemnek Vámház térhez csatlakozó Közraktár utcai monumentális, legújabb főépületének építését éppen a művésznő fia a kiváló Gölöncsér Szabolcs vezényelte le, Leánya,Zsuzsa az ugyancsak jó felkészültségű építőmérnöknő, mindketten a jó térlátás karizmatikus megáldottai édesanyjuktól eredeztethetően, édesapjuktól a magas szintű matematikai tudásé. Fiatal Zsuzsa a hasonló kvalitású párjával Balázzsal, kiváló segítői édesanyjuknak, a festéshez szükséges technikai munkálatokban, annak adminisztrációjában Láthatjuk kiterjedt tanulmányi útjai .anyagi alapjait jórészt, az Alapítvány támogatása mellett, maga teremti elő és azt festészete kiteljesítésere használja. Tanulmányi útjait csak a legutóbbiakat vesszük számba célkitűzésükkel:

 Ausztria/Bécs-Képzőművészeti Akadémia, Olaszország/Velencei Biennálé, Uzsgorod /Ungvár/ Görögkeleti és görög katolikus szakrális festészet rokonvonásainak tanulmányozása.,különös tekintettel a fehér és kék színhatásra. Jeruzsálem, Jerikó, Bethánia, Bethlehem , Haifa, és különösen Názárét -Angyali üdvözlet (Anunciacio ) templom ,mint a XX. századi krisztusi festészet világgalériája, ami a külső templomhajót illeti. Itt egy formailag, világnézetileg letisztult,festőasszony egyszerűen nagyszerű festészete szenvedélyesen keresi és találja meg azt a talajt, ahova mély gyökereit leeresztheti, mint a fenyőfa (karácsony táján igen aktuális, vagy talán azért is ez a választott ünnepi fa, mert meg van a harmóniája?!) e fáról mondják, hogy amilyen a kimagaslása az ég felé olyan a gyökérmélysége.

Most pedig. A Kánaán igézetében ( Menjünk el Betlehembe. Betlehem. (Béth-Lehm/Kenyérháza, araboknál Béth-Lham húsháza) (Bibliai értelmezés szerint, Egyik festmény megmutatja azt az erődítmény szerű épületet, (finom festőiséggel, azért szelídítve, a tervezői mesterségbeli tudást jól leplezve )) ahogy a Jászol térről betekintve első pillantásra látszik (két templomot és három kolostort fog össze, míg meglátjuk a nagykapun bejáratként kb. 13O cm magasságú piciny ajtócskát, ahova csak nagy alázattal meghajolva lehet bejutni,( A hagyomány azt tartja, hogy a mamelukok kevélysége ellen készült, akik harci szekérrel akartak volt behatolni ) ha a látogató a születés barlangjához be akar jutni, hogy megtekintse azt a csillagot, mely egy körkörös nyitányon át utal a mélyben található egykori barlangra, amelyben az első karácsonykor a kis Jézus megszületett. Felette fent a templom szentélye van, baloldalt a nagy konstantini oszlopsor korinthoszi oszlopfőkkel „ Te Bethlehem Judának földje semmiképpen sem vagy legkisebb Juda fejedelmi városai között, mert belőled fog megszületni a Megváltó, aki legelteti az én népemet, Izraelt. Most egy változattal a kiállítás rendezőjének szisztémája szerint, elindult egykor Bethlehembe Tankréd a híres lovag (Madách I. az Ember Tragédiája VII. színében őt emeli ki a lovagok példaképének, ez a normann ember a szép velencei kikötőben az azúr kék ég alatt behajózott elindult a nagy útjára ( 1O94 -11O4 között Názáret lovag kormányzója volt ) „ Ez az a lovag, akit állitál fárosz gyanánt, tenger hullámain „ (Madách) Itt foglaltuk egybe Betlehemet és Názáretet. Nekünk pedig e kiállitás állítatott, hogy a mindent befedő fehér puha takarós téli világ felett ide idézze a judeai dombok mögé rejtett Bethlehemet. És a rózsaszin futórózsákkal diszített szépséges Galileában Názáretet, ahova Tankréd elindult Megváltót keresni, festő pedig azért, hogy szivé zárja és onnan kivetitse nekünk, alkalmat is adva a szeretetvendégségre. Kr. pedig néz az új bensőséges ( osvári) ikongráfiában, mindig arra aki azt igényli, szelid ám méltó módon glórás inkognitójában, mindig reánk néz akik már annyi Osvár kiállitáson az elmúlt évtizedben, jelen lehettünk, mint az Ő Szent Családjának meghivott vendégei .

Most pedig ezt a legújabb legújabba kiállitást a NEMZETISÉGEK HÁZA RUSZIN TAGOZATA, HÁZNAGYA és a LÁZÁR JÁNOS SZENTPÉTERI APRÓDISKOLA KURATÓRIUMA NEVÉBEN, A KIÁLLITÁS RENDEZŐJE NEVÉBEN, tisztelettel megnyitom.

ARTE et MARTE DIMICANDUM PRO PUERIS

Az ünnepi jókivánságokat megismételve köszönjük meg a kiállitás Rendezőjének és az Apródoknak a kiváló munkáját, kedves mindannyiuknak a szives megjelenést.

Közöljük még, hogy évi rendes közgyülésünk:

2O1O.12.21.-én d.u 14 órakkor lesz 1213 Budapest-Királyerdő, Szt.István u.321.-ben lesz.

Következő számunkat 2O11 húsvéti ünnepkörben tervezzük megjelentetni.

 

 

 

 

 

MEGHÍVÓ

 

 

A Nemzetiségek Háza Ruszin Tagozata 2010. december 18-án 15 órakor (V. Budapest, Vármegye u. 13.) tisztelettel meghívja Önt és kedves családtagjait,barátait,aTagozat „Karácsonyváró" szeretetvendégségére, melynek keretében:

Osvár Zsuzsa festményeiből „A kánaán igézetében" (Menjünk el Betlehembe!)

elnevezésű kiállítását tekinthetik meg a jelenlévők, Chev. Kisérdi Dezső, Péter rendezésében. A tárlatot Chev. Kisérdi Dezső, diploma auro distinctus, a kuratórium elnöke nyitja meg, aki e témakörben írt munkájára: a „Biblia szociológiájára" is felhívja a figyelmet. Karácsonyi műsorral és a vendéglátással a Lázár János Szentpéteri Apródiskola KHA szolgál.

(Érkezéskor a bejárati kapun a ruszin gombot szíveskedjenek megnyomni.)

Budapest, 2010. december hó 7-én

Chev. Donáth Lehel sk.          

háznagy

 

H I R D E T M É N Y

Az L.J.SZ. APRÓDISKOLA KH. ALAPÍTVÁNY

(www.aprodiskola.hupont.hu)

2010.09.18-án szombaton hajókirándulást tervez

a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény szervezésében.

A hajó indulásának időpontja 10h-kor a Vigadó téri Hajóállomáson. Érkezés várható körülbelüli időpontja 14h-kor. A rendezvény zártkörű, meghívásos. A tanulók jutalomként, ingyenesen kapják tanári ajánlással!

Útvonal: Vigadó tér - Kvassay zsilip - Ráckeve - Szabadkikötő.

Behajózás kezdete, találkozás az Alapítvány kísérőivel (Vezető Chv.Lovag Jr. Kisérdi Dezső) Vigadó tér 9.30h-kor.

A hajókirándulás folyamán ZÉMANN ISTVÁNN a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója előadást tart a Szabadkikötő történetéről.

Az Alapítvány tanulmányi jellege érdekében minden résztvevőt kérünk, hogy egy rövid értekezést készítsen egy magyar kereskedelmi illetve hadihajóról és ezt hozza magával!

További célunk, hogy a Kazinczy Ferenc Értékközvetítő és Képességfejlesztő Ált. Iskolával (Bp XXI. ker. Vágóhíd u. www.kfai.hu ) együttműködve minden hónapban előadásokat (lovagias élet, euroetika), kiállításokat (festészet), és tanulmányi kirándulásokat (hungarikum) szervezzünk. És a 2010/11 tanév végén az együtt működő diákokat ösztöndíjba részesíteni!

Atavis et armis pro Pueris pro Nobilis

Az Alapítvány Kuratóriuma

Chev.Rev. Kisérdi Dezső Csepelért-díjas polgár

 

 

LOVAGÉLET

MARAN ATHA" /I.Kor. 16,22/

Amikor útjára bocsátjuk húsvéti köszöntőnket apródjaink nevében, akik szeretnének velünk nemesedni, megkérdeztük tapasztalt idős, sokat próbált lovagjainkat a történelmi időkben való jelenvalóságukról. Voltak, akik optimistának vallották magukat hozzátéve, hogy akkor viszont nem sok meglepetés éri az ilyen embert, mert mindenben reménytelit lát. Van benne igazság. Mások klasszikus formulát vázoltak fel fiataljainknak, miszerint életünk, helyzetünk, köztudatunk túljutott minden reményteli állapoton, nevezetesen anómiáról, anarchiáról illetve kháoszról nyilatkoztak. Az elsőnél a belső emberi szétesettségről van szó, orvoslása igen nehézkes sok egyéni és közösségi tragédia kíséri. Az anarchia állapota, már társadalmi kiterjedettségű és igen nehezen rendezhető, de még van remény, ami a kháosz esetében nincs illetve csak akkor volt, amikor Isten nekilátott a világ teremtésének.

Tovább faggattuk nagy élettapasztalatú lovagjainkat, hogy akkor mi most hol tartunk?

Sajnos arról nyilatkoztak, hogy az anarchia állapotát már meghaladtuk. Mi most a mi káptalanunkban, olyan meditációban vagyunk, mely szerint Lázár „őslovag" testvérünk már a rothadás állapotában volt, amikor ebből a korrupt körülményéből feltámasztotta a nem sokkal később Feltámadó, aki megmutatta húsvétkor az örök optimizmus fehér leplű méltóságát. Talán jó, hogy 2010 tavaszán kérdezősködtek apródjaink, köszönjük fáradozásaikat és bölcs lovagjaink szíves és tanulságos válaszait. Így kívánunk reményteli húsvétot.

Jelentjük továbbá, hogy Rendünk római katolikus spirituálisát Chev. Bede Istvánt XVI. Benedek pápa, aranymiséje és lázár-lovagi hűsége elismeréséül főpásztori leirattal tisztelte meg. Imé a lovagpapi hűség bizonysága hova eljuthat! Mi is köszöntjük Őt: „Pap vagy Te a Melkisédek rendje szerint" (Héber levél 7.17) Nagy örömünkre szolgált, hogy e szép alkalomból Osvár Zsuzsa szentföldi tárgyú festményeit is rendelkezésünkre bocsátotta, Chev Jr. Kisérdi Dezső rendezésében.

Nagy örömünkre szolgált még, hogy dáma Sz. Kis Margit és lovag Harabovszky Mihály a szép tavaszba öltözött Málta szigetén nyerte el előléptetését. Itt jegyezzük meg, Rendünk kezdeti időszakában Máltáról jött el a nagykancellár hazánkba lovagokat avatni, újabban már ennek fordítottjára is van példa. Igaza van az írásnak, az alkalmat áron is megvegyétek, mert az idők gonoszak. Hogy ez így is történhetett, abban jelentős része van Chev. Vitéz Török Ádám nagyperjel Őexellenciájának és dáma Dr. Kosza Ida Grand Hospitalernek. Rendünk egyesületi kötelezettsége is, hogy a különböző történelmi és fölrajzi helyen dámaságot és lovagságot nyerteket összefogja és további nemesedésüket elősegítse. Mi is azt magyarázzuk apródjainknak, hogy noha emberi természetünk nyűgségeit kell hordoznunk, melyet a zsidó-keresztyén hit eredendő bűnnel jelöl, azonban az ilyen lelkiségű szervezetek, mint a mieink is sokat csiszolhat, nemesíthet rajta.

Elmondottuk apródjainknak, hogy felnőtt Rendünk áprilisban közgyűlést tart. Ígértük, a későbbiekben ilyen alkalmon is módot találunk, hogy küldöttségünk tapasztalatszerzés képen rész vehessen.

Hírleveles húsvéti köszöntőnket ezennel lezárjuk, de ígérjük, hogy a jövendőben is jelentkezni fogunk sorainkkal. Tisztelettel küldünk csekket, ahogy azt többen kérték is, hogy nemes munkánkat támogassák, illetve adószámunkat az 1% megajánlása érdekében. Minden szerény adománynak örülünk, hívjuk és várjuk támogatóinkat rendezvényeinkre, vendéglátásainkra, kirándulásainkra szeretteikkel, barátaikkal egyetemben.

Áldott húsvéti ünnepeket kívánva és ATAVIS et ARMIS pro PUERIS köszöntéssel:Budapest, 2010.03.30.

Chev. Rev.Bede István Chev. Rev. Kisérdi Dezső

spirituálisok az alapítvány kuratóriuma által hitelesítve. 

BETLEHEMEZÉS

A Lázár János Apródiskola KHA betlehemesei karácsonykor felkeresik Csepel ismert legidősebb polgárait, közöttük a csaknem 100 éves Karacsné Kádár Júliát is.

Ha valaki tud még idős embert, kérjük közölje.

Budapest, 2009-12-11

 

 

Kedves Barátaink!

Tisztelettel közöljük, hogy

Főtisztelendő Chev. Dr.  Bede István lovagtársunknak 2009.11. hó 22-én d. e. 12 órakkor aranymiséje lesz a 1091 Budapest Üllői u. 145. sz alatt található Szt. Kereszt templomban.

Az ünnepi szolgálat lovagi tiszteletadás keretében történik, ökumenikus szolgálattal.

Ebből az alkalomból  Apródiskolánk apródjai, Osvár Zsuzsa szakrális festőnő vonatkozó festményeiből kiállítást rendeznek, Chev. Jr. Kisérdi Dezső spirituális és kiállításrendező vezetésével. A kiállítás már d.e. 10 órakkor történő megnyitása után megtekinthető lesz.

Az aranymisét közvetlenűl szeretetvendégség követi.

Minden támogatónkat szeretettel várjuk.

Bp. 2009-11-18

                                                                     A KURATÓRIUM

 

 

 

 

MEGHÍVÓ

Tisztelettel jelentjük,hogy 2009. május 23-án a Csepeli Munkásotthon 103-as termében 17 órai kezdettel:

néhai PUSOMA DEZSŐ

CSEPELÉRT DÍJAS, MECÉNÁS POLGÁRTÁRSUNK TISZTELETÉRE

"In memoriam" találkozóra jövünk össze, szeretteivel és tisztelőivel.Ebből az alkalomból Osvár Zsuzsanna festőnő "Pusoma Dezső karaktere" című kiállítását mutatjuk be Chev. Kisérdi Dezső Péter rendezésében. Bevezetőt mond Chev. Dth. Kisérdi Dezső a kuratórium elnöke, melyet szeretetvendégség követ, melynek megterített asztalára ki-ki ráteheti hozott süteményét,italát.

A rendezvény fővédnöke: superinnuated Kovács Sándor honvéd vezérőrnagy.

Erre a megtisztelő alkalomra Önt és családját, barátait szeretettel és tisztelettel várjuk.

Budapest,2009-05-17.

A rendező, Szentpéteri Apródiskola KHA nevében hitelesíti:

Chev. Dth. Kisérdi Dezső superior-elnök

Ps:

Csepeli Munkásotthon Alapítvány címe:

1215 Árpád u. 1.


 

 

A Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend Káptalanja és a

Lázár János Szentpéteri Apródiskola Alapítvány KHA

Tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait 2009 április hó 5-én 12.30h kezdettel tartandó virágvasárnapi alkalmunkra, melynek helye:

Bp.VII.,Damjanich út 50. Kis Regnum Mariánum

Kiállításra kerülnek:

"Krisztus és lovagjai"

Osvár Zsuzsanna festőnő alkotásairól bevezetőt mond, a kiállítást megnyitja Chev. Dth. Kisérdi Dezső a kuratórium alnöke az alapítvány nevében.

A kiállítást rendezi Lovag Kisérdi Dezső Péter Apródiskolánk részéről.

A közelgő húsvéti ünnepek alkalmából Szentmisén és Lord-supperen lehet részt venni szolgálatunkkal de 11.30h kezdettel.

Budapest,2009.03.24

Káptalan nevében a superiorok:

Chev. Páter Bede István   Chev. Dth. Kisérdi Dezső sk.

 

és Ducz László a plébánia kurátora

 

Hitelesittett dokumentum. 

 

 

 

 

 

Legközelebbi találkozásunk ez év február 24-én kedden 18h-kor a Magyarok Házában a Szt Lázár Lovagrend ülésén.

További szolgálataink:

Ez év március 7-én utazás Nagyváradra, ahol az új püspök (Böcskei László) beiktatásán spirituálisaink, római részről Chev. BishopTempfli József, és protestáns részről Chev. Nt. Kisérdi Dezső káptalant tartanak.

 

A lovagavatás várható időpontja:

ez év április 25-én a Belvárosi Plébánia Templomban. Jelenleg a posztulánsok lelki vizsgálatánál tartunk.

Minden támogatónkat szeretettel várunk:

Kuratórium

Lázár János Szentpéteri Apródiskola KHA

1089 Budapest

Baross u. 125.

 

Alapítványunk 2005-ben jött létre, azzal a céllal, hogy 6-14 éves gyermekek erkölcsi és viselkedési kultúráját segítse.

 

Közzétesszük az alapítványi eredményeket.

 

Év

Bevétel

Kiadás

Eredmény

2006

179.664 Ft

58.536 Ft

121.128 Ft

2007

151.128 Ft

65.798 Ft

85.330 Ft

2008

188.145 Ft

54.318 Ft

133.827 Ft

 

Alapítványunk az alapító okiratnak megfelelően gazdálkodik.

 

Budapest, 2009. június 9.

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Autóbérlés Budapest, autókölcsönző

► Autóbérlés, autókölcsönző Budapest és vonzáskörzetében. Nagy választék, gyors kiszolgálás, kedvező árak. Bérautó már napi 3000,-Ft-tól.

autoberlesbudapest.hupont.hu

2. Autóbérlés Budapest, autókölcsönzés

► Autóbérlés Budapest. Autókölcsönzés Budapest. BARÁT-i árak, azonnali ügyintézés. Autóbérlés napi 3500,-Ft bérleti díjtól.

autoberles-budapest.hupont.hu

3. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola

► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu

agostyanerdeiiskola.hupont.hu

4. A te döntésed!

► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha

atedontesed.hupont.hu

5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

6. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul

► Fedezd fel Albániát magyar nyelvű kis csoportos élménytúrákkal Qerretből! Szeretettel várlak Benneteket az Adria partján, Qerretben, ahol személyes hangulatú, 6–8 fős kiscsoportos kirándulásokkal mutatom meg Albánia különleges helyeit.

albaniakirandulasok.hupont.hu

7. Autóbérlés Győr

► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.

autoberlesgyor.hupont.hu

8. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés

► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár.

autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu

9. Autóbérlés Székesfehérvár

► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár

autoberlesszekesfehervar.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

2. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

3. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

5. Sztárok Rajongói oldala!

► Ez az oldal a sztárokkal foglalkozik! Itt sok a kép és az infó.!A legjobb rajongói oldal! Itt mindent megtudhatsz a kedvenceidről!By:. NóriSzerki.

demi-sel-miley.hupont.hu

6. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

7. Szabó István Szeretet Szerelem Gondolatok Versekbe foglalt Érzések Érzelmek

► Ragaszkodás, gyengédség, önzetlen jóakaratban megnyilvánuló érzelem. Vágyban, odaadásban megnyilvánuló érzelem.

banatossziv.hupont.hu

8. PRO-SPORT 3

► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC

pro-sportharom.hupont.hu

9. Star oldal mindenkinek

► Követjük a sztárok napjait minden eggyes pecben és 10 percenként frissítünk és minden egyes nap új sztár látható és minden nap egy új oldal:Dcsak nektek de azon kivűl minden sztárrol szó esik és minden sztárrol adatotkaphatsz meg képet,és nyerhetsz

staroknapjai.hupont.hu

10. FIGDE

► Fantasztikus és idegesítő gondolatok ,dolgok egyvelege!!!

figde.hupont.hu

11. Czóbel Minka Tagintézmény Anarcs

► Tornyospálcai Általános Iskola és AMI

czobeliskola.hupont.hu

12. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

13. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

14. Vagyonvédelem, objektumvédelem, személyvédelem Magyarországon

► Személy-, objektum- és vagyonvédelem, hogy nyugodtan aludjon: Darius vagyonvédelem 06 30 585-0409

avagyonvedelem.hupont.hu

15. Hannah Montana és Miley FAN!!

► Itt mindent megtalálasz ami Hannah Montanaval kacsolatos!!:D Illetve Mileyval!!:D

hannah-mileyfan.hupont.hu

16. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

17. Tuti oldal lányoknak!

► Ezen az oldalon mindent megtalálsz ami érdekel. Idézetek, sztárok, zenék,állatok, könyvek és hasonló érdekes témák. Jó szórakozást! Oldalszerkesztőknek: először linkeld az oldalam, utána vihetsz bármit! ;)

nice-girl.hupont.hu

18. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek

► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!

minden-ami-szorakozas.hupont.hu

19. Gyertek a dalmushonlapja.hupont.hu-ra (De gyorsan)

► gyertek most:)) mindent megtaláltok:D

dalmushonlapja.hupont.hu

20. ash-mkay.hupont.hu ---> Mivel ez a címe, róluk szól *___-

► wao. ez aztán nem semmi :) akkor marad az oldal,de remélem egyszer elérem az 1000 látogatót : D [köszi skacok, hogy nézitek az oldalt] ;) || Kicsit egváltoztttam az oldal kinézetét. Remélem tetszik mindenkinek !! : DD

ash-mkay.hupont.hu

21. SZTÁRLEXIKON

► Keressd a sztárt és megtalálod!Itt!

mindensztar.hupont.hu

22. CENTRUM GUMISZERVIZ KÖRMEND AKCIÓS GUMIK.

► Új nyári gumik /Trcmax -Kumho/- használt nyári gumik, új téli gumik, téli gumik. SZUPER ÁRAS ÚJ NYÁRI GUMIK.

centrumgumiszervizkormend.hupont.hu

23. Csajok helye a neten!

► Ha letört vagy,kíváncsi vagy,ötletelen vagy itt a helyed(mint mindíg csajszi(K)!Én mindennap frissülő oldalt kínálok nektek és én ezt a jó oldalt csillogtatom!

csajokhelyeaneten.hupont.hu

24. ~Anime~

► Ebben a menüpontban megtalálható az összes anime, köztük kiemelve azok, amik a jobb oldali sávban már szerepelnek!

naruto-khun.hupont.hu

25. No.1 Étterem és Gesztenye Vendégház, Lux Faház wellnessel a Mátrában

► Kiadó szobák,apartmanok,panzió,privát kuckó,kabin romantikus faház privát pezsgőfürdővel Parádfürdőn kilátó és vízesés közelében.Kirándulás lombos fák között erdős ,hegyvidéki környezetben.SZÉP kártyákat elfogadunk.Étterem a helyszínen.T:+36705149513

no-caffeevendeghaz.hupont.hu

26. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

27. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

28. Üdvözöllek a weboldalamon!

► Ezen az oldalon a Magyar Karambol Biliárd Artistic - Műlökés sportágról találsz infórmációkat. Tóth László 13 - szoros Artistic országos bajnok hivatalos weboldala.

laszlototh.hupont.hu

29. ♥Minden ami sztár!♥

► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap

mindenamihannah.hupont.hu

30. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

31. Genealógia Kolthay

► Genealógiai tanulmányok és adattár

genealogiakolthay.hupont.hu

32. Csajos oldi!

► :):):)

csajoos-oldi.hupont.hu

33. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!

fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu

34. Disney Oldal

► Ez egy tök jó Disney-oldal.Hannah,Zeke&Luther,Sonny,h2o,Zack&Cody élete.Sőt az újdonság kedvéért berakjuk Ke$hát is....

fincsicsoki.hupont.hu

35. Tippek és tanácsok lakáseladóknak és lakásvásárlóknak

► A lakáseladás és lakásvásárlás folyamata lépésről lépésre

lakasvetel.hupont.hu

36. CsAk CsAjOkNaK oLdAl

► ReMéLeM tEtSzIk A hOnLaP És Jó SzÓrAkOzÁsT KíVáNoK

csajooknak.hupont.hu

37. ROMANTINKA MINDHAHÁLIG

► “Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)

romatika-mindhalalig.hupont.hu

38. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Üdvözlünk a weblapon! Nálunk minden árút olcsón megkaphatsz,a bolti ár töredékéért. Kellemes böngészést kívánunk! (jelenleg még dolgozunk az oldalon,kérjük hogy látogass visza később. Köszönjük.)

aruexpressz.hupont.hu

39. Konténeres sittszállítás Budapest

► Olcsó konténeres sittszállítás +36 21 300 7197 azonnal! Hulladék konténer rendelés Budapesten.

konteneres-sittszallitas.hupont.hu

40. Jóban Rosszban

► Ezen az oldalon mindent megtudhatsz a Jóban Rosszban szereplőiről!

csillagkut.hupont.hu

41. Apró hirdetés mindenkinek

► Itt aztán tényleg minden megtalálható kategóriában, és tartalomban egyaránt

hirdetesekmindenkinek.hupont.hu

42. Korcsolyaoktatás. Művészi görkorcsolya oktatás, elsőként az országban

► GÖRKORCSOLYA, KORCSOLYAOKTATÁS - MÛKORCSOLYA OKTATÁS - MŰVÉSZI GÖRKORCSOLYA OKTATÁS, MŰKORCSOLYA EDZÉS - JÉGPÁLYA - EDZŐTÁBOR

gorkorcsolya.hupont.hu

43. Nyers Csaba Károly natúrkonyhai szakács és rézdomborító weboldala

► Honfoglaláskori leletanyagok rekonstruált másai: tarsolyok, veretes övek, hajfonatkorongok, süvegek ...stb.

nyerscsaba.hupont.hu

44. House of Anubis

► Ha szereted nézni az Anubisz házának rejtélyeit, érdemes benézned :)

anubishouse.hupont.hu

45. Tóth Lóránt Fafaragó

► Munkáim Zsűrizett népi iparművészeti tárgyak, minőségi gyümölcsfából készülnek. Alkotásaim széles körben játékok, használati tárgyak, dísztárgyak, emlékoszlopok, emléktáblák, vallási tárgyak.

tothfaforgacs.hupont.hu

46. Cuki Állatok

► Ez a honlap cuki és kedves állatokról szól.Reméljük tetszeni fog nektek :)

pets-world.hupont.hu

47. wonderfulphotos

► Citate,Cofee, szep idezetes, verses, nevnapi, szuletesnapi kepek , hatter szettek, fejlecek, sorelvalasztok, feliratok , versek, idezetek! Az oldalak folyamatos feltoltes alatt allnak, latogass meg gyakrabban, koszonom , danke, multumesc , thanks.

wonderfulphotos.hupont.hu

48. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

49. Ráckevei Társasházak Eladók !!

► Tel: +3620/584-9296 / email:dk21baukft@gmail.com

dkbaukft.hupont.hu

50. *HOROSZKÓP, CSILLAGJEGYEK*

► Mi a jellemző a KOS, BIKA, IKREK, RÁK, OROSZLÁN, SZŰZ, MÉRLEG, SKORPIÓ, NYILAS, BAK, VÍZÖNTŐ, HALAK jegy szülötteire? Bővebben új honlapunkon a https://kristalygyogyitas.hu/ oldalain

horoszkop-asztro.hupont.hu

51. Miley Cyrus & Hannah Montana

► Hannah & Miley tudjmeg többet kedvenc sztárodról (fejlesztésalatt)

mileycyrus-fan.hupont.hu

52. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

53. Four Wheel Drive Bt.

► Teljes körű gépjármű javítás, karbantartás, karosszériázás, fényezés, műszaki vízsgáztatás, teljes körű alkatrészellátással. Robbanómotoros kisgépek javítása, karbantartása, alkatrészellátással. Tűzifa kereskedés.

fwd-sarkad.hupont.hu

54. Lábápolás, pedikűr, köröm webáruház, www.korombolt.hu

► Gyakorló kéz, köröm gombaölő, strasszkő, lábápoló krémek

koromfutar-nailexpress.hupont.hu

55. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján

► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600

autosbolt-tat.hupont.hu

56. Gyári,bontott,utángyártott alkatrész,gumiabroncs beszerzése,értékesítése.

► Keressen ha FORD vagy más autóALKATRÉSZ kell!!!Hogy mindig jó ára legyen!!!Alkatrészbeszerzés A-Z-ig!Egyedi szervizcsomag ajánlatok,csak önnek!

kocsialkatresz.hupont.hu

57. like nyár

► Szia! Remélem tetszik az oldal. :)

like-nyar.hupont.hu

58. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

59. TESTBESZÉD

► EGÉSZSÉG GYÓGYSZEREK NÉLKÜL

testbeszed.hupont.hu

60. *Star ~ Site*

► Minden a sztárokról!!!

star-site.hupont.hu

61. kiegészítők-honlapodra-neked

► Ami a honlapod díszítéséhez kell,azt itt megtalálod

asszonysors.hupont.hu

62. Üdv itt a tini csajok oldalán!

► Itt mindnet megtalálsz, vagy ha nem, hát kérdezz tőlem e-mail-ben!

csajok-ever.hupont.hu

63. Díszhalakról minden ami csak szükséges lehet.

► Díszhalak szaporodásáról, tenyésztéséről, etetéséről, betegségeiről valamint a növényekről minden. Az oldal fejlesztés alatt!!

diszhalinfo.hupont.hu

64. Filmek,sztárok neked!<3

► Tudj meg mindent kedvenc filmedről sztárodról és kedvenceidről!!!

mkittib.hupont.hu

65. PRO-SPORT 2

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

prosport-ketto.hupont.hu

66. KILLWARRIORS

► Ez az oldal a klánunkról KILLWARRIORS-ról szól!

killwarriors.hupont.hu

67. Meguntam-Kidobjam? Á,á... vétek lenne,hisz egyszer bármire jó lesz még az!

► Én is így tettem, de műgyűjtő nem lettem. Értékes és kevésbé értékes tárgyaimat itt megtekintheted.

meguntam.hupont.hu

68. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL

► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.

nemszamit.hupont.hu

69. Batthyány Általános Iskola és Sportiskola

► 2030 Érd, Fácán köz 1. - erdbatthyany@freemail.hu - (23) 365-785 Sportiskolai képzés már 3. éve. Sportágaink: úszás, birkózás, kézilabda, labdarúgás és tollaslabda

erdisportiskola.hupont.hu

70. Alma kedvenc oldala!Sztárok STB!!!

► Képek,hírek,sok más dolog egy helyen.Vigyázz ez ütős lesz.Gyere és nézz is vissza többször!

starokmindenhol.hupont.hu

71. A LÉLEK ÚTJAI

► HONNAN JÖTTÜNK,MIÉRT VAGYUNK ITT,HOVÁ TARTUNK

alelekutjai.hupont.hu

72. ♥♥♥horse♥♥♥

► zene állatok gitár vicc stb.

regina.hupont.hu

73. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

74. Nemes Farm

► Újzélandi Vörös nyúl, Castor Rex nyúl

nemesfarm.hupont.hu

75. Márkás Sminkek,MAC Cosmetics, L`Oréal Paris, Maybelline New York, Rimmel

► Márkás Sminkek, Krémek,Testápolók,Parfümők A Drogériáknál Sokkal Kedvezőbb Áron

markassminkek.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 4
Heti: 12
Havi: 13
Össz.: 36 464
Oldal: Meghívók
LÁZÁR JÁNOS SZENTPÉTERI APRÓD ALAPÍTVÁNY HONLAPJA - © 2008 - 2026 - aprodiskola.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »